A nő attól lesz nő, ha az élete különböző területeit illetően büszke magára, mert mindent megtett, amit tudott és érzett.
Csernus Imre
1966. márc. 2. -
jugoszláv–magyar orvos, pszichiáter, író
Mások ezeket keresték még
Az emberek azt mondják, vannak olyan információk, amelyeket muszáj magunkban tartani. Önvédelemből. Ez kétségtelen. Van ilyen része is az elhallgatásnak, amit – ha jogos és szükséges – nevezhetünk alkalmazkodásnak. Ennek nincs negatív hatása. De hol kezdődik az a szint, amikor az elhallgatás már ártani kezd? Az emberek rendszerint rosszul viselik a kritikát, rögtön megindul a hárítás. (…) Persze ilyenkor valójában csak elkezd fájni annak a kimondott információnak az igazságtartalma.
Amikor megalkuszom, akkor nem merem kimondani azt, ami bennem van, és hagyom, hogy a másik azt tegye velem, amit ő akar. Inkább tűrök, és némán szenvedek.
Ha a belső béke nem ötvöződik egy állandóan jelen lévő éberséggel, akkor szintén el fognak bukni. Annak ellenére, hogy éppen jól érzik magukat. Éberség nélkül el fognak bukni.
Mi az elpocsékolt idő? Ha tudom, és nem teszem. Ha felismerem, hogy valamivel ártok magamnak, mégsem változtatok. Ha már öt éve rájöttem arra, hogy gyáva vagyok kimutatni az érzéseimet, de nem teszek mást, csak marcangolom önmagam, hogy mi lett volna, ha ezt vagy azt meg mertem volna tenni.
A pasik, amikor azt hiszik, hogy ők a teremtés koronái, nagyon tévednek! Csak tetszelegnek ebben a szerepben! (…) Én bizony azt látom, hogy a férfiak csak erősnek látszanak, de nem azok. Persze valahol el kell kezdeni. Nagy izomzat, adott helyzetben erős hang, karakánság. De vajon mitől fordul mindez az ellenkezőjébe, ha egy adott érzésről kell beszélni? Érzésekről. Mi történik ilyenkor egy pasiban? Miért félnek a férfiak kimondani az érzéseiket? Azt hiszik, attól gyengébbek lesznek?
Egészséges egyén soha nem lesz olyasvalakiből, aki nem vállalja az elfojtott érzéseinek megélését, és az ezekből fakadó változtatásokat. Átélni és kimondani. Elfogadni és változtatni. Soha senki nem lesz kiegyensúlyozott és boldog, ha ezt nem képes megtenni. Csak vergődni fog a félelmei csapdájában, haláláig.
Miért van az, hogy aki önmagával kapcsolatban feszült és békétlen, az ugyanilyen embereket fog magához vonzani? Miért van az, hogy aki jól érzi magát a bőrében, azt egyre több olyan ember veszi körül, aki szintén jól érzi magát a bőrében? Nem vették még észre?
Akik végig menekülik és végig rettegik az életüket, mert nem akarják megoldani a problémákat, azok vissza fogják ezt kapni, még súlyosabban. Senki nem fogja megúszni. Mindannyian megkapjuk. Akkor nem jobb kimondani, még ha fáj is? És addig megváltoztatni, amíg a gondolkodás szikrája bennünk van? Mert lehet megkeseredve élni. Kétségtelen.
A hatékony megoldások egyszerűek. Csak annak az elfogadása bonyolult, hogy én mindent meg tudok tenni, mindent. Ha valahol határozott vagyok, akkor máshol is képes vagyok a határozottságra. Egy dolgot szükséges eldönteni: hogy szeretnék-e boldog lenni. Hogy szeretnék-e békében lenni. Mert ha szeretnék, akkor szívvel-lélekkel kell dolgozni, nem csak a munkámban, de az élet egyéb területein is.
Valódi sikerélményt mindig csak egy új dolog adhat, egy új megmérettetés. Nagy megmérettetésből pedig nagy sikerélmény fakadhat, hiszen ezzel bizonyíthatom önmagamnak, hogy beletettem mindazt, amit csak tudok. És ez kisugárzást ad. És mégis félünk, félünk az újtól.
Miért olyan nagy baj, hogy esetleg fájni fog a változás? Szerintem nem baj. Amikor az ismeretlenbe ugrom bele, akkor nem tudom, hogy ami következik, az jó lesz-e vagy rossz, egyet azonban biztosan tudok: hogy mind a jóval, mind a fájdalommal hajlandó leszek szembenézni. Akár pozitív, akár negatív élményben lesz részem, mind a kettővel elboldogulok, mert önmagamban elfogadtam a jót és a rosszat is. A sikereket és a kudarcokat is fel tudom dolgozni, meg tudom oldani, sem az örömtől, sem a fájdalomtól nem félek. A legfontosabb, hogy amikor beleugrom az ismeretlenbe, érezzem, hogy merek élni – mert az élet szép!
A határ mindig ott van, ahol tudom és érzem, hogy ártok magamnak vagy a másik embernek.
Meg kell tanulnunk elengedni magunktól a tárgyakat, az értékeket, hogy megőrizhessük önmagunk épségét, hiszen minden csoda három napig tart – miért őrizgetnénk őket három napnál tovább?
Az az ember, aki az apró, finom, pici jelekre nem figyel oda, és arra, hogy a másik milyen gesztusokat tesz felé, az éppúgy nem fogja észrevenni, kik azok, akik megérdemlik az őszinteségét, mint ahogy azt sem, ha figyelmeztető jelzést kap az élettől, és nem fog tudni változtatni.
A másik személy ellen irányuló harag valójában a saját felelősségem elhárítása az emocionális konfliktusok terén.
Első helyen az szükséges, hogy az ember hiteles legyen önmaga szemében. Akkor a barátai is olyanok lesznek. (…) Egy barátság stabilitását mindig a negatív megmérettetés mutatja meg
A kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok egyik legfontosabb részeleme egymás kölcsönös tisztelete és elfogadása.
A büszkeséget rendszeresen összekeverik a nagyképűséggel. (…) A büszkeség az én szememben egy olyan tulajdonság, amit valaki akkor tud elérni, ha szívvel-lélekkel megéli az életét, mind racionális, mind érzelmi szempontból. A büszkeség a gerinc tudata.
Kimutatni az érzéseket: ez (…) fontos. Olyan ez, mint amikor azt mondom valakinek, hogy mennyire szeretem, mennyire fontos nekem, de nem ölelem át.