A félelem, a szorongás, még ha irreális is, kifejti a maga pusztító hatását.
Mindent, mindenkit tökéletesnek akarunk látni, és ha valami elromlik, eszünkbe se jut, hogy megjavítsuk, a gombot felvarrjuk, a zoknit megfoltozzuk, új cipzárt vegyünk bele, egyszerűen kihajítjuk a kukába. Ez a mentalitás érvényesül az emberi kapcsolatokban is. Sajnos, az igényesség nagyon sokszor türelmetlenséggel és kegyetlenséggel párosul.
A székely bácsi hazafelé menet a sötétben nekimegy a villanypóznának, és elkezdi körbe tapogatni. Megy körbe az oszlop körül, és egyszer csak felsikolt: „Jaj, istenem, be vagyok falazva!” Kicsit ilyen ez a gazdasági válság: tényleg van egy akadály, de azon kívül még annyi irányba mehetünk, annyi szép dolog van körülöttünk!
Nem lehet a múltba visszamenni, és nem is érdemes, mert lehet, hogy a múlt megszépült, de ha a történészeket megkérdezzük, kiderül, hogy az sem volt aranykor.
Erővel a világot nem lehet jobbá tenni, a népeket nem lehet összepofozni egy nagy, békés, vidám csapatba.
Összedőlhet körülöttünk a világ, ha szeretünk, élni fogunk, a legnagyobb vihar után is kisüt az áldott nap. Tudnunk kell: az igazságot, az életet meg lehet ölni, de harmadnapon diadalmasan feltámad.
Az emberiség eddig mindig legyőzte és kivetette magából a létére törő zsarnokokat, akik mint rákos daganat, mindent felfalnak, de a közösség szolgálatára nem vállalkoznak. Most is így lesz, ha nem tud diadalmaskodni a szeretet és a nagylelkűség a gazdagok és a pénzügyi körök vezetőinek a szívében, és akkor tíz-húsz-hetven év vergődés után mindenképpen a zsarnokok sorsára jutnak!
Akkor van baj, ha a pénzt elkezdjük gyűjtögetni, halmozni, isteníteni, és az általa képviselt hatalommal megpróbálunk visszaélni. A pénz csak eszköz, és ezt is, akárcsak bármilyen más eszközt, lehet jóra is használni, de általa lehet hatalmas bukásba is sodródni.
Sem a test, sem az örömök, sem a tárgyak, sem a pénz nem bűnös, nem tisztátalan. Erkölcsi értékük kizárólag attól függ, hogyan viszonyulok hozzájuk.
Lehet úgy is élni, hogy addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér, nem válunk rabjaivá a fogyasztási láznak, hisz nem a tárgyak, a halott dolgok tesznek boldoggá, lelkünk nem az anyagi javak birtoklásától nyugszik meg, nem az élet habzsolásától teljesedik ki, hanem a szeretettől átitatott percektől: szép kirándulások a közeli hegyekben, kerékpártúrák, jó könyvek, kártyapartik a barátokkal.
Az értékek hierarchiáját szem előtt kell tartanunk – a betevő falat nagyon fontos, a ruha is, de legyen számomra sokkal fontosabb az, aki a ruhában van: a férjem, a gyermekem. Fontos, hogy legyen autóm, de sokkal fontosabb az, hogy az autóval gyakrabban eljuthatok barátaimhoz, idős szüléimhez, hogy gondjukat viseljem.
Ha elcsendesedek, rájövök arra, hogy nekem kell ajándékká válnom. Minden földi tárgy csak foglalata lehet önmagunk tudatos odaajándékozásának.
A birtoklás a szárnyalás halála. Légy olyan, mint a pacsirta, csipegess, érezd jól magad, fürödj a napfényben!
Annyi mindenért küszködünk, rohanunk, rengeteg limlomot összegyűjtünk, amit aztán kifuvarozunk a szemétdombra; olyan embereket hizlalunk, akiket talán be sem engednénk a házunkba, de egyre csak hajtjuk a profitot számukra!
Életerőnk nagyon sokszor fölöslegesen, értelmetlenül elfolyik olyan célokért, amelyek nem adnak maradandó boldogságot, és mi még bután büszkék is vagyunk megvalósításainkra.
A lelki szegénység nem a testi és szellemi nincstelenséget, hanem a javakhoz való egészséges hozzáállást jelenti. Fontos, hogy megtanuljunk vágyakozni az után, ami a miénk, amit Isten szeretetében nekünk szán.
Az emberek szinte versenyeznek, hogy ki tud több rosszat mondani a másikról, a világunk minden egyes milliméteréről, jelenről, múltról, jövőről egyaránt! Feltúrják a pöcegödröket, évszázadok távlatából is előbányásszák a legkisebb rosszat is, hogy azt az ünnepi asztalra téve mindenkinek elvegyék az étvágyát, a kedvét az élettől.
A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény, a jövő. A megálmodott kiút az összedőlő mában életet jelent. A felsejlő holnap körvonalai erőt tudnak adni, hogy ha kell, akár üres gyomorral is tovább tudjon menni az ember.
Halottak napján nem csak a halottaink miatt megyünk ki a temetőbe, hanem saját magunkért is, mert az élet mindennapi gondjai közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni e világ kérlelhetetlen igazságáról: az élet mulandó.