Mindaz, amiért az ember töri, hajtja magát ezen a földön, mulandó, a sok gürcöléssel, törtetéssel elért legdrágább földi kincseinket is a rozsda szétrágja, a moly megeszi.
Böjte Csaba
1959. jan. 24. -
ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója
A krumplit, ha meg akarom enni, héja is van. Ez vele jár. Ugyanígy ha az ember bármit fölvállal, nem csak sikerélmény éri, nem csak pozitív dolgok.
A kudarcot nem úgy kell megélni, mint valami szörnyűséget, hanem mint az élet velejáróját. Miért ne lenne sáros a cipő, ha úton járok?
Nem kiverni, kiszeretni kell a gyerekekből a rosszaságot.
Amit szeretetből odaajándékozol, az örökre a tied marad!
Amikor önzőn csak magunkra gondolunk, akkor a pokol már a földön megvalósul, de ha egymásra figyelve, egymásról gondoskodva éljük életünket, a mennyek országa köztünk van már itt, a földön.
A jótett, a szolgálat legyen a ruhánk, mindennapi viseletünk, és ne váljunk érte tapsvihart, üdvrivalgást.
Az anyagi javak végesek, így aztán ha mindenki mindenből szeretne magának is szerezni, kénytelenek leszünk egymás torkának esni.
Az emberek sokszor hosszan a negatívumokon rágódnak ahelyett, hogy nekiállnának, és valami jót tennének. Azáltal, hogy segítek másokon, egyszerűen elfeledkezem a magam gondjáról, bajáról.
Nem azért kell jónak lenni, mert megérdemli a világ, hanem azért, mert jónak lenni jó, szeretetben élni jó! Jó megsimogatni egy doromboló kiscicát, leülni beszélgetni egy emberrel, vagy megajándékozni valakit egy szép piros almával. Sokféle jó dolog van, sokféle öröm van ezen a földön, és szerintem jót tenni a legjobb dolog ezen a földön!
Miért kellene jónak lenni? Mi értelme szeretni? Visszakérdezek: Mi értelme elmenni a nyári melegben fürödni, úszni egy szép hegyi tóban? Mi értelme síelni, a friss, porka hóban lecsúszni a hegyoldalon?
Létünk egy óriási kirakójáték, melynek minden darabja megvan, csak alázatosan, kitartó tervezéssel mindennek meg kell keresnünk a helyét, szerepét.
A szeretet tartja össze a közösségeinket, élettel, fénnyel, meleggel, lélekkel tölti meg a családjainkat. Aki nem tudja szeretni a munkáját, környezetét, családját, nemzetét, annak számára minden csak fájdalom: rossz neki munkába menni, rossz a feleségéhez bújni, rossz neki a himnuszt énekelni, a testvéreivel nemzeti ünnepet ülni. Álmok, jövőkép nélkül nincs útja az életnek, amely a holnapba vezet.
Minden történelmi korban úgy néztek előre az emberek, hogy milyen jó világ lesz, ha eljön a testvériség, egyenlőség korszaka. Vagy később: jó, egy kicsit államosítunk, és akkor végre jó világ lesz. Ha szétverjük a kommunizmust, akkor lesz jó világ. A XXI. századra azonban eljutottunk oda, hogy már nem bizakodunk semmiben, hanem félünk a holnaptól, és ez megbénít bennünket.
Ha én hiszek a holnapban, akkor a holnap egy vákuum, amelynek óriási szívóereje van.
Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúráznunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében! Miért sírunk?
Szociális hipochondriát tapasztalok: bebeszéljük magunknak, hogy rosszul élünk, holott a mostani átlag karácsonyi vacsora és a húsz évvel ezelőtti között hihetetlen különbség van. Nem az a baj, hogy a mostani gazdagabb, hanem hogy nem társul hozzá elégedettség, hála.