Amivel nem tud az ember mit kezdeni, azt el kell engedni.
Ha megkérdezed, hogy szerintem mi a legfontosabb szó, én biztosan a szabadságot mondanám.
Aki a saját jogán válik nagy művésszé, annak nincs szüksége arra, hogy a hatalom seggét nyalja. Akik a politikához dörgölőznek, és a balliberális elnyomást hangoztatják, azoknak a karrierjét a hiányérzet határozza meg, és a kudarcukat mások ármánykodásával magyarázzák.
Fontos, hogy olyanokkal dolgozz, akik nem a komfortzónádon belül vannak. Így te is kikerülhetsz onnan.
A kisebbségi probléma előbb-utóbb Magyarországon mindenkit elér, mert hol ez lesz kisebbségben, hol az. Magyarországon a kiválasztott kisebbség mindig másodrangú állampolgár és hogy melyik kisebbség lesz kiválasztva, hogy másodrangú állampolgár legyen, az hol így, hol úgy fog változni.
Nem tartom magam öregnek, és igazából leszarom, hány éves vagyok, mert egyébként nagyjából úgy érzem magam, mint harminc éve. De amikor azt látom, hogy a kollégáim hullanak egyik pillanatról a másikra, nem akarom eltékozolni azt, ami még hátravan.
Néha azon gondolkodom: tényleg egy háborúra lenne szükségünk, hogy beverjük a fejünket a falba, és mi is össze tudjunk fogni?
Ha egy pici dolgot megpöckölsz, az le tud rombolni mindent. Egy csikktől le tud égni az erdő. És bár a föld felperzselődése egyfelől pusztulás, magában hordozza az újrakezdés lehetőségét is, hiszen utána újult erővel sarjad újra az élet.
Ez a legborzalmasabb a halálban, hogy az ember elkezd remegni, hogy ne felejtsen el semmit Belőled, és a félelemtől máris felejtek.
Előrenézni csak úgy lehet, ha visszanézel, megvizsgálod, hogy mi történt. De visszanézni lehet úgy is, hogy nem nézel előre, nem akarsz azzal foglalkozni, mi lesz a jövőben.
A normális viselkedésnek, az emberi mivoltunknak nem attól kellene függnie, hogy milyen Istenben hiszünk, milyen kultúrkörhöz tartozunk. A szeretet szerintem nincsen máshogy a keresztényeknél, a zsidóknál, az araboknál. Egy muszlim anya ugyanúgy szereti a gyermekét, mint egy keresztény vagy zsidó anya. Az alapügyek, amiktől emberek vagyunk, egyformák.
Minden korban konfliktus van a tradíciók és a modernitás között. Optimális esetben a modernitás hívői kíváncsiak a hagyományokra, mert az a kultúrájuk, a gyökerük, a hagyományt mélyen képviselők pedig megértik azt, hogy a világ halad, és a fiatalok másfelé mennek.
Nem tanultunk semmit abból, ami az elmúlt pár ezer évben történt. Ugyanazokba a csapdákba lépünk.
A hagyomány kétségkívül alapokat ad, de azért is van, hogy továbbfejlődjön, átalakuljon. Szerintem az a hagyomány, amit nem lehet beilleszteni az életünkbe, nem működőképes.
Az igazi hívő ember nem bántja a másikat. Ha elvárom, hogy tiszteletben tartsák a hitemet, akkor nekem is tiszteletben kell tartanom, ha valaki másként gondolkodik. Nem értem, hogy miért nem vagyunk annyira biztosak a saját hitünkben, világképünkben, hogy működjön bennünk a természetes kíváncsiság a másik vallása, hite iránt.
Ha a világ bármikor is jobbá és emberibbé tud válni, az csak az olyan különös embereknek köszönhető, (…) akik sem istent, sem embert nem ismerve – és ugyanakkor Istent és embert is sokkal jobban ismerve, mint talán bármelyikünk -, csak mennek előre, tűzön és vízen át, erővel, szinte már fájó erővel, de mennek, mert tudják, hogy hova kell eljutni ahhoz, hogy a világ jobb és emberibb legyen.
A televízió, az internet, sőt a legtöbb technikai vívmány azért jött létre, hogy a mi életünk jobb legyen. Addig a pillanatig, amíg mi használjuk ezt a technikai vívmányt, semmi baj nincsen. Csakhogy lusták, bunkók, egyre primitívebbek és egyre inkább manipulálhatók vagyunk. Nagyon félünk attól, hogy felelősséget vállaljunk bármiért. A technikai vívmányok túlnőnek rajtunk, ők kezdenek használni minket. Az, hogy az internet rányomja a bélyegét az életünkre, az nem csak az internet hibája. Az a te és az én felelősségem is. Mi döntjük el, hogyan használjuk.
Mindenféle emberi önbecsülés alapja az, hogy bizonyos dolgokat én tudok a legjobban megcsinálni.
Jó esetben az életkor segít abban, hogy az ember minél teljesebben elfogadja saját magát.