Ahhoz, hogy megértsük, hallgatnunk kell a zenét. Ám mihelyst arra gondolunk közben, hogy „éppen zenét hallgatok”, már nem is hallgatunk semmit.
Örökösen „meghódítjuk” a természetet, a teret, hegyeket, sivatagokat, baktériumokat és rovarokat, ahelyett hogy megtanulnánk, hogyan lehet egy harmonikus rendszerben együttműködni velük.
Ez az élet igazi titka – teljesen elveszni abban, amit csinálsz, itt és most. S ahelyett, hogy munkának nevezed, rájönni: valójában játék.
A zen nem keveri össze a szellemiséget azzal, hogy valaki Istenről gondolkodik krumplipucolás közben. A zen szellemiség csak a krumpli pucolása.
A sáros vizet is úgy tisztíthatjuk meg legjobban, ha hagyjuk leülepedni.
Ha felébredsz ebből az illúzióból, és megérted, hogy a feketében benne van a fehér, az énben benne van a te, az életben a halál, vagy mondhatnám úgy is, hogy a halálban az élet, akkor nem éreznéd magad idegennek ebben a világban. Olyasvalakinek, aki a próbaidejét tölti itt, akit a szerencsés véletlen hozott ide, hanem elkezdenéd saját létezésedet mindennél fontosabbnak érezni.
Az élet olyan játék, amelynek első számú játékszabálya: ez nem játék, ez halálosan komoly.
Lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől.