Az önmagával meghasonlott országház nem tud talpon maradni. Úgy gondolom, a kormány nem maradhat tovább félig rabszolga és félig szabad. (…) Vagy egészen ez, vagy egészen az lesz.
Keskeny és csúszós volt az ösvény. Az egyik lábam kicsúszott alólam, és letaszította a másikat az útról. De talpra álltam és azt mondtam magamnak: „csak megcsúsztam – nem estem el…”
Mindannyiunkban ott él a felelősségérzet, hogy folytatnunk kell, mindannyiunknak kötelessége, hogy küzdjünk.
Ránk vár az a feladat, hogy hittel vállaljuk a ránk maradt munkát, hogy dicső halottainkból még nagyobb odaadást merítsünk az ügy iránt, amelyért ők mindent feláldoztak, hogy mi, az itt jelenlévők híve higgyük, hogy ez a nemzet Isten segedelmével újjáteremti a szabadságot.
Nem ellenségek vagyunk, hanem barátok. Nem szabad ellenségeskednünk, lehetnek közöttünk feszültségek, de a szeretet sohasem törhet meg. Az emlékezet titkos húrjai meg-megpendülnek, midőn jobbik természetünk lágyan megérinti őket.