Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal.
Akik túl jók erre a világra, egy másiknak válnak díszére.
Ha Isten teremtette a világot, biztosan nem az volt a legfőbb gondja, hogy számunkra érthetővé tegye.
Vajon hogyan festene a világ, amelyben az emberek megfelelően értékelnék a biodiverzitást, és a földtulajdonosok abban lennének érdekeltek, hogy lehetőségeikhez mérten növelni is igyekezzenek?
A Föld talán csakugyan egy zárt petricsésze, de nem vagyunk benne egyedül.
Engem az érdekel igazán, hogy mekkora szabadsága volt Istennek a világ megteremtésében.
Mostani kétségbeejtő helyzetünkbe azáltal jutottunk, hogy a világgazdaságot a folyamatos növekedésre alapoztuk. Egy véges világban semmi sem növekedhet a végtelenségig.
Ezen a bolygón egyedül mi, emberek vagyunk képesek arra, hogy világokat teremtsünk, és aztán elpusztítsuk ezeket a világokat.
Mindenki a saját látásának korlátait véli a világ korlátainak.
Nekünk, magyaroknak egy optikai csalódásból kell kigyógyulnunk, abból tudniillik, hogy mi a nagyvilágnak ugyanannyit jelentünk, amennyit a nagyvilág nekünk. Ez, sajnos, nincs úgy. Hogy pedig nincs úgy, nem válik szégyenünkre, hanem egyszerűen a különböző nemzeti számarányok következménye.
Az emberi mértékhez illeszkedő világ figyelmen kívül hagyásai (gigantizmus, törpülés, zsúfolás) lelki hatásukban járnak következményekkel. A felhőkarcolók eget ostromló magasában vagy a „lélekmorzsolónak” nevezett lakótelepi börtönkaszárnyák védekező vasrácsai mögött az ember idegennek és bezártnak érzi magát, szabadságában korlátozott és magára marad. Ez a világ „embertelen”.
A világunkat […] mindig az határozza meg, hogy mit gondolunk róla.
Mintha az egész vilgának ez lenne a rögeszméje: azt tanítják, hogy amikor felkelsz reggel, és elmész hazulról, le kell lomboznod valakit. Végigmész az utcán, és hacsak nem lomboztál le valakit, ne is menjél haza. Az egész világ egy nagy cirkusz.
A világot nem az érdekli, hogy mit tudunk, hanem az, hogy mit teszünk.
Nem számít, hogy mit mondanak az emberek, a szavak és az ötletek megváltoztathatják a világot.
Mennél több feszültséget, megkötöttséget és leigázottságot teremt a lelkekben korunk pillanatnyi érdeke, annál sürgetőbbé válik az igény, hogy a megkötött lelket fölszabadítsa, és a politikailag megosztott világot az igazság és szépség zászlaja alatt újraegyesítse egy általános érdek, amely a tisztán emberi, a kor minden befolyásától mentes valósághoz fűződik.
Az van, hogy csalónak kell lenned, hogy boldogulj egy csaló világban.