Amikor minden a véletlenen múlik, akkor a véletlenbe kell helyeznünk bizodalmunkat.
Az első színészi munkám véletlenül jött: egy barátom nem tudott megjelenni egy egyetemi darabban.
Ha valakit keresel, úgysem találod meg. Ha valakivel nem akarsz összefutni, biztosan szembejön és észre is vesz.
Kártyára tenni azt jelenti, hogy az ember aláveti magát a véletlennek.
A véletlen ismétlődése már megéri a vizsgálódást.
A véletlen gonosz hatalom, melyre oly keveset kell bízni, amennyit csak lehet.
Véletlennek azt nevezzük, amikor a számításaink kudarcot vallanak.
A „véletlen” az, amikor Isten úgy dönt, hogy névtelen kíván maradni.
Van, ami véletlenül történik, és van, ami azért történik meg, mert megtesszük.
A világban a véletlen uralkodik és éppen ezért van benne rend és törvény, ami a véletlenek tömegéből a valószínűségeknek megfelelően bontakozik ki.
Nem hiszek a kötelező önkéntességben, a cukormázas történelemben, és a hepiendben. De mindennél kevésbé, a furcsa véletlenekben.
Minden pillanatodat a véletlenek határozzák meg, de a kisebb-nagyobb zökkenők ellenére, a cselekedeteidet te irányítod. S noha a feléd tartó eseményekről nem dönthetsz – a vihar magával sodor, ha akarod, ha nem -, az átélt élményeidről igen.
Véletlenek márpedig nincsenek, ahogyan olyan események és dolgok sem, melyek önmagukban és minden mástól függetlenül, elszigetelten léteznének.
Viselkedésünk minden gyakorlati szempontból véletlenszerűnek tekinthető. Azaz megjósolhatatlan, alkalomszerű, körülírhatatlan, előreláthatatlan és szabálytalan. Ezzel a feltételezéssel csak egyetlen baj van. Hogy alapvetően téves.
A tisztán véletlenszerű mintázattól való eltéréseket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert messzeható társadalmi és természeti törvényekre utalhatnak.
A szerelembe esés, bár spontán módon történik, korántsem véletlenszerű – a spirituális életben nincsenek véletlenek, csak még fel nem ismert minták.