Ha nem tudod, hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz.
Minél gyakrabban kérdezed, milyen messzire kell menned, annál hosszabbnak tűnik az utazás.
A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek.
Az igazi felfedezés nem új földterületek megtalálásában rejlik, hanem abban, hogy új szemmel nézzük a világot.
Terebélyes fa
hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony
kupac földből emelődik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdődik.
Aki állandóan úton van, az tudja, hogy egy napon mindig el kell indulni.
Azért indulok el mindig egy nagy útra, hogy bennem is elinduljon valami.
Hinni annyi, mint nem tudni biztosan, hová, de mégis menni – bizalommal. Egy utazás térkép nélkül.
Úgy hiszem, bárhová vigyen is utad, mindenütt új istenek várnak, mennyei türelemmel – és nevetéssel.