Hagyd a folyókat folyni a maguk módján… mind az óceánhoz jönnek.
Miért illegális a marihuána? A földben terem, természetes módon. Nem tűnik kicsit paranoiás dolognak ez? A természetet illegálisnak bélyegezni?
A természet nem ismeri a kihalást, mindössze az átalakulást ismeri. Mindenféle tudomány tanít valamire és a későbbiekben is tanítani fog, erősíti a hitünket a halál utáni létezés folytonosságában.
Hát nem igazi őszi nap van? Épp az a csendes melankólia, melyet úgy szeretek – mely harmóniát teremt élet és természet között. A madarak már hazaútjukról tanácskoznak, a fák felöltik a hervadás lázas, avagy épp halovány színeit, és kezdik behinteni a földet, hogy az ember még lépteivel sem zavarná meg föld és lég pihenését, míg olyan illatot árasztanak, mely tökéletes enyhszer a nyugtalan léleknek. Pompázatos ősz! Egész lelkem rabul ejti, s ha madár lehetnék, mindenütt az ősz nyomában szállnék a világban.
Úgy vélem a csipke a valaha készült egyik legszebb utánzata a természet fantáziájának; a csipke mindig felidézi számomra azokat az egyedülálló tervezéseket, melyeknél a fák ágai és levelei hímezik az égboltot, és nem hiszem, hogy az emberi lélek bármely találmánya kecsesebb vagy pontosabb eredetű lehetne.
Mivel a természeti világ és a városi világ közötti kapcsolat, az ipari társadalom, az ipari forradalom óta távoli, ezért nem vettük észre, hogy mit csináltunk. Most látjuk, hogy szinte mindent, amit teszünk, annak következményei vannak a természeti világban. A természeti világ, amelynek része vagyunk, hihetetlenül összetett. És minden elem összeköttetésben van egymással.
Az 1950-es években a TV-zés hőskorszakában úgy tűnt, hogy a természeti világ egy új, felderítésre váró világ.. Először elmentem Nyugat-Afrikába, ami egy csodaország volt. Felderítetlen és izgalmas. Mindenütt láttál valami újat. Úgy érezted magad, mint ha vissza mentél volna az Éden kertjébe.
A természet még számtalan meglepetést, sőt kelepcét rejt, de legfőképpen az ismeretlen dolgok, jelenségek, hatások és képességek kozmikus méretű raktára, amelynek a jelek szerint még az ajtaját sem nyitottuk ki.
Megesik velem, hogy úgy látom: a legszebb és legcsodálatosabb minden létező közül mégiscsak az a szép madár, amely fönt lebeg szabadon a magasban. Máskor meg nincs elbűvölőbb a fehér pillangónál, szárnyán piros szemekkel vagy a felhők között áttörő esti napsugárnál, amikor csillog, de a fény nem vakít, és az egész világ boldognak és ártatlannak látszik. (…) Minden nagyon szép, ha a megfelelő pillanatban tekintünk rá.
A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak.
Ahogy a tenger ír a fövenyre:
írja-törli, írja-törli
mindig ugyanazt
– sosem ugyanúgy.
Sosem láttam még ennél szebb helyet. A folyó mindkét partját viruló zöld fák szegélyezik, amelyek egészen mások, mint honi fáink. Ezerféle virág és gyümölcs függ rajtuk, közöttük számtalan, egészen kicsi madár édesen dalolgat. Rengeteg pálmafát láttam, másfajtájúak, mint amelyeket Guineában és Spanyolországban látni; középnagyságúak, fölötte széles leveleikkel a bennszülöttek házukat fedik be. A talaj sík és egyenletes.
Messze néző, ragyogó, őszi reggel volt ezen a napon, amikor úgy érzi az ember, akár átkiálthatna a szomszéd faluba – ha akarna -, de hát miért is kiabáljon, amikor nincs mit mondania, s a tarlott tőkék között a levélhullató suttogásban nincs is lármázó kedve senkinek.
A Teremtő szent tenyeréből amikor elröppentek a levegő madarai, bizonyára mindegyik parancsot kapott, hogy mit csináljon a földi világban. Ők csak ahhoz tartják magukat, és inkább visszatérnek abba a másik világba, semhogy megszegjék az örök parancsot, mely ellen nem lázadt fel soha egyetlen teremtett lény sem, csak a teremtés mind halványabban ragyogó koronája – az ember.
Nem mozdult semmi, csak az Idő ballagott időtlen útján a végtelenségnek, maga mögött hagyva a perceket, napokat, éveket. Újra nőttek a fák, virágzott a rét, zsongott az erdő. Visszajött a pinty ezüstciterájával, nevetett a falu száz csillogó ablakszeme, nevettek az emberek a téli estéken, amikor mindent betakart a hó, békésen pipáltak a kémények, mert az erdő úgy is adott, amit adhatott.
„Képzeld el a Földet az emberi élettől mentesen – kizárólag növényekkel és állatokkal benépesítve! Gondolod, akkor is lenne múlt és jövő? Vajon akkor is lenne értelme az időről beszélnünk? A „mennyi az idő?” vagy a „hányadika van ma?” kérdés – ha lenne ott bárki is, akitől megkérdezhetnénk – teljesen értelmetlenül csengene. A tölgyfa vagy a sas csak összezavarodna az ilyen kérdéstől.”Hát természetesen most van. Az idő: most. Mi más lehetne?”
Amikor az ember ostobán megpróbál szembeszállni a természet erejével – (…) alulmarad.
Közelebb kerültem a természethez, és most már képes vagyok értékelni a szépségét.
Semmivel sem meglepőbb dolog kétszer születni, mint egyszer; a természetben minden feltámadás.