Művészi tanulmányokat folytattam, azon hitben, hogy a művész képzés útján jön létre, s a tehetség tanulható, elsajátítható. Nem alaptalanul hittem így, hiszen az okítók többsége arról győzködi tanítványait, hogy sok-sok szorgalommal, kitartással és szívóssággal bárkiből Picasso, Rembrandt, Shakespeare, Joyce, Mozart vagy Lennon válhat. Időbe tellett, míg rájöttem, hogy ha az ember nem Picasso, Shakespeare vagy Mozart, ha magától nem tehetséges, akkor gyakorolhat, amennyit csak bír, az irigyelt idolok bokájáig sem nőhet fel.
A tehetséged belülről, a szívedből fakad. (…) Ami benned van, nem veszhet el örökre. Mások csak álmodnak erről. Te művész vagy.
Minden géniusz más szemszögből látja a világot társainál, és ez az ő tragédiája.
Hall vagy lát valamit. Látása, hallása hangulatot szül lelkében. A hangulat és érzés egy pillanatig még néptelen és alaktalan, mint az egeknek kéksége. Majd élettel, alakokkal, mozgással lesz tele, mint ahogy az ég megtelik nappal, holddal, csillagokkal, sugarakkal, fellegekkel. A teremtő lélek népesíti be az eget, az érzést és a hangulatot. Megfogamzik aztán eszméje, melynek szolgálatába állanak a tünemények. S amint az eszmének szóban, hangban, színben megtalálja igaz alakját, s elénk állítja mint élőt, küzdőt, viharzót, győzőt vagy legyőzöttet: előáll a költemény, a zene, a festmény. S ha így áll elő: akkor örök élete van. Ami így áll elő, annak a lángelme az alkotója. S amit a lángelme így alkotott: az minden nemzetnek és minden kornak el nem tékozolható kincse, soha nem szűnő gyönyöre, el nem múló dicsősége.
Az okosak és a tehetségesek nem azért nem árulják el a titkaikat, mert féltik őket, hanem azért, mert maguk sem tudják őket.
Szeretem a gyerekes zseniket, mert egyedül ezek a nagy emberek. A tekintély csak egy szükséges rossz, mely az ostobák ellen vértül szolgál; aki komolyodik a tekintéllyel, az az ostobák királya.
Új boszorkányüldözés veszi kezdetét. Ezúttal nem tűzzel és vassal, hanem gúnnyal és elnyomással. Jaj annak, aki véletlenül fölfedez magában valamilyen különleges képességet, és erről beszélni merészel másoknak! Még a családtagok is – a férj, a feleség, az apa vagy a gyermek, mindegy -, ahelyett, hogy büszkék lennének rá, megtiltják, hogy szóba hozza a témát, mert félnek, hogy a család nevetség tárgya lesz.
A szerelemhez való tehetség olyan, mint a többi tehetség. Akármekkora, áldás nélkül nem nyilatkozik meg.
Csak a köznapi csodálatos, ha hozzáér a géniusz keze.
A tehetség a legmagasabb, a legtágabb értelemben véve az élet ajándéka.
A tehetségesek elhanyagolása a nemzet gazdagságának lelkiismeretlen eltékozlása.
A szülőknek szerintem az a dolguk, hogy megtalálják az egyensúlyt az egészséges biztatás, a tehetség felkarolása, illetve a személyiséget kórosan romboló produkáltatás, sztárolás között.
Ne ítéljük meg valakinek érdemét nagy képességeiről, hanem arról, hogy ezeket miként használja föl!
Vajon zseni volt-e? Mit jelent, hogy valaki élő legenda? Ő volt Michael Jackson, és kész… Úgy vélem, ő volt a legjobb ember, aki valaha is erre a bolygóra tévedt. Véleményem szerint ő a Pop, a Rock és a Soul igazi királya.
A tehetség adomány. Meghatározása valószínűleg annyira bonyolult, hogy az egyszerűség kedvéért csak azt mondjuk, Isten adta.
Sok hibád van ugyan, de lehetőséged is, hogy legyőzd őket; mert benned olyan képességek vannak, amelyeket sem az oktatás, sem a munka nem adhat; megvan benned az, amit sem a rossz tanácsok, sem a rossz példák el nem vehetnek, a szent tűz… a lángész lobogása! Ez a tűz, sajna, semmit sem világít meg, a lángész terméketlen marad… mert látom a szemedben, ahogy a hangodból is éreztem, hogy nem ismered az igazi művészetet, nem hiszel a nagy mestereknek, nem tiszteled a nagy alkotásokat; a dicsőséget szereted, csak a dicsőséget, és azt is csupán önmagadért.