Állítólag a zsenik másként élik meg a teljességet. Az egész ott van bennük, legbelül. Sehova nem kell menniük, a világ megy hozzájuk.
A tehetség is a természet azon értékei közé tartozik, amely gondozást kíván. Nem kapálást, nyírást, permetezést, csak dús termőtalajt, odafigyelést és szabadságot a növekedéshez.
Bár tehetséggel foglalkozni igen megterhelő lehet, a tehetséges gyermek nem teher. Inkább kihívás.
A tehetség nagy kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességű gyermek nevelése. A szülőknek hitük mellett szeretetükre, a gyermek igényeinek megértésére és türelemre van szükségük, hogy ne csak csodagyereket, hanem gyerekcsodát is lássanak gyermekükben.
Soha nem tudott gyerek, még csodagyerek sem, alapvetően újat létrehozni az ismeretek magas szintjét igénylő területeken, és a legtöbb alkotó nem volt csodagyerek. A csodagyerekeknél nem az a csoda, amit tesznek, hanem az, amikor, vagyis messze a szokásos életkor előtt képesek bizonyos teljesítményekre.
A színész, igazi értelme szerint, az olyan ember, aki több embert, száz embert, sok száz embert hordoz magában, akiben sok száz ember lelke lakozik, s aki ezt a sok száz embert ki is tudja teremteni magából… A színész – emberteremtő tehetség, aki csak utánozni tud, az komédiás.
Akik a legközelebb állnak az emberhez, épp azok hisznek a legkevésbé a képességeiben, mindaddig, amíg fényes bizonyítékot nem szolgáltat, amely fölöslegessé teszi a hit segítségét.
Bármily egyszerű is az étel, a született szakácsot tévedhetetlenül föl lehet ismerni.
Az a természet adománya, ha valaki különlegesen jó. Okos emberek soha nem büszkék a tehetségükre.
Mélyen élt bennem a meggyőződés – és ennek nagyon sokat köszönhettem -, hogy átlagos tehetséggel és átlagon felüli állhatatossággal szinte minden elérhető.
Mindig is tudtam rajzolni. Amióta az eszemet tudom, rajzoltam, vagy festettem. Ebben az értelemben a művészet mindig természetes elemem volt.






