Tanács idézetek

208 idézet

Náray Tamás

Ügyelj a gondolataidra, mert azok jelölik ki a szavaidat! Ügyelj a szavaidra, mert azok határozzák meg a tetteid! Ügyelj a tetteidre, mert azok hozzák létre a szokásaidat! Ügyelj a szokásaidra, mert azokból következik majd a jellemed, végül pedig ügyelj a jellemedre, mert az teremti meg a sorsodat!

Náray Tamás

Önismeret idézetek, Tanács idézetek

Náray Tamás

Az édesanyjuk azt mondta neki egyszer, hogy ha az ember jót akar tenni magával, ne hagyja, hogy olyan dolgokon aggódjon, amik még meg sem történtek.

Náray Tamás

Tanács idézetek

Kemény Dénes

Én nem voltam olyan jó játékos, mint az olimpiai bajnokaim. De jobb voltam annál, semmint hogy a hátam mögött kiröhögjenek, hiszen megszakításokkal 13 évig voltam válogatott. Így például amikor Molnár Tamásnak megmutattam egy reptéri átszállásnál, még az első olimpiai arany megszerzése előtt, hogy miként akadályozza meg a védőt a megelőző szerelésben, hitt nekem. Tudta ugyanis, hogy játékosi tapasztalataim alapján adok tanácsot.

Kemény Dénes

Sport idézetek, Tanács idézetek

50 Cent

Ne dobálj köveket, ha egy üvegházban élsz, és vigyázz a szádra, ha üvegállú vagy.

50 Cent

Tanács idézetek

Michael Caine

Nem szabad nagy sikereket újraforgatni, mert a hatalmas elvárásba könnyen beletörhet az ember bicskája. A The Quiet American is remake volt, az eredetijére viszont a kutya se emlékszik, mert megbukott, csakúgy, mint a Bedtime Story. Ez a jótanácsom: csak bukott filmeket remake-eljetek.

Michael Caine

Tanács idézetek

Meryl Streep

Tedd bele a szíved-lelked a munkádba, és mindenki mástól is a legtöbbet és a legjobbat kérd. Ne hagyd, hogy a nagy, egyetemes önelégültség felőrölje a különlegességedet, az értékeidet és azt a titkot, hogy egyedül csak te ismered az igazságot.

(Részlet Meryl Streep nyitóbeszédéből,amelyet a Vassar College 1983-as diplomaosztóján mondott el.)

Meryl Streep

Munka idézetek, Tanács idézetek

Donald Trump

Ha valaki keresztbe tesz neked, azt tanácsolom: „állj bosszút!” Nem nagyon szoktak ilyet tanácsolni, de a való élet már csak ilyen. Ha nem vágsz vissza, balfék vagy! Ha valaki kitol veled, verd le rajta, mert jól fog esni, és mások is okulnak belőle. Imádok bosszút állni. Engem rendszeresen átvernek. Én meg visszavágok, és mi ennek az eredménye? Velem sokkal kevesebbszer próbálkoznak, mint másokkal. Tudják, hogy ha megpróbálják, abból balhé lesz. Mindig vágj vissza!

Donald Trump

Bosszú idézetek, Tanács idézetek

Oldalunkon jelenleg 29 462 idézet közül válogathatsz, 292 kategóriában.