A szeretet azt a vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége.
A kutyák és a gyerekek az egyetlen olyan fejlett teremtmények, akik képesek átadni a legtisztább szeretetet.
Saját életed igazságát valóban te teljesíted be: azt fogod visszakapni, amit magad is adtál: vérontásért háborút, tolvajlásért nincstelenséget, az akarat kegyetlenségéért minden szeretet elvesztését. S ha pedig életedből elvész a szeretet, elvesztettél mindent.
A hagyományos szerelemfogalom vonatkozásában a spanyol nyelv a legőszintébb: te quiero azt jelenti, hogy „akarlak”, és azt is, hogy „szeretlek”. A szeretlekre használt másik kifejezést – te amo –, ami nem hordozza ezt a kettősséget, ritkán használják, talán mert az igazi szeretet is épp oly ritka.
Az európai kultúra alapköveként emlegetett Biblia semmi másról nem beszél, mint a szeretetről. Arról a szeretetről, ami nehéz, nem arról, ami könnyű, amikor a szeretet tárgya úgy viselkedik, ahogy nekem tetszik, azt mondja, amit én akarok, hogy mondjon, úgy szeret, ahogy nekem tetszik. Így könnyű szeretni, hiszen a szeretet nem a másikról szól, hanem rólam, akinek elvárásai vannak, hogy miként és hogyan kell működnie a másiknak, hogy az normális legyen.
Vannak emberek, akiket a legjobban szeretünk, és mások, akikkel a legszívesebben vagyunk együtt.
Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy „szeretlek”, egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi.
Mindünkben van valami jó, és én azt hiszem, egyszerűen túlságosan szeretem az embereket, annyira, hogy az már (…) elszomorít.
A gyermek, Uram, szülei lényének egy darabja, ezért ha jó, ha rossz, úgy kell szeretnünk, akár saját életünket, lelkünket.
A szeretet dualitást (kettősséget) feltételez: szerető és szeretett, alany és tárgy. A szeretet tehát az egység felismerése a kettősség világában. Ez Isten beleszületése a forma világába. A szeretet a világot kevésbé világivá, kevésbé sűrűvé, az eddiginél áttetszőbbé teszi az isteni dimenzió, maga a tudat fénye számára.
Ismerni önmagad és a másik ember egységét: ez az igazi szeretet, az igazi törődés, az igazi együttérzés.
A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá.
Én azokat szeretem ingyen, akiket más pénzért sem szeret. Akiket pénzért sokan szeretnek, tanítanak, szolgálnak, én azok körül nem lihegek.
Lehet valaki szépségkirálynő, lehet tudós professzor, körülrajongott sztár, népszerű művész, ha nem tud szeretni tiszta szívből, olyan, mint egy csicsás ajándékdoboz, amely belül üres. Aki megkaparintja és kibontja, hatalmasat csalódik.
Nem érdekel, hogy miért szeretnek, amíg szeretnek. Szerintem az emberek azért tisztelnek, mert úgy érzik, hogy olyan vagyok, mint a karácsony. Minden évben visszajövök. Nem lehet megszabadulni tőlem, egyszerűen visszajövök.
Ha tudni szeretnéd, hogy mi a szeretet, akkor szeretetteljessé kell válnod, mert semmit sem ismerhetsz meg, amíg te magad az nem vagy.
Az az igazi szeretet, amelyet a másik szeretetlensége soha nem tud kizökkenteni az állhatatosságából. Nem igazi az a szeretet, amely elfogy, ha a másik oldalon hálátlanságot tapasztal.
Élek. Ha összekevered a like (szeret) és a love (szerelem) betűit, ki tudod rakni, hogy live (él). Használhatod arra, amit érzel.
A szeretet. Csak ez tudja működtetni a dolgokat a mai világban. Olyan helyről jön, ami originális, nem kerül pénzbe, és az embernek nem megerőltető feladat szeretnie a másikat.