A szépségem titka ugyanis két halfaj: az egyik a tonhal, a másik pedig életem mottója, a szarok rája.
A gondviselés jóságának legszebb bizonyítéka szerintem a virág. Minden más, a képességeink, a vágyaink, a betevő falatunk elengedhetetlenül szükségesek az életünkhöz. De ez a rózsa ráadás. A színe, a szaga megszépíti az életet, bár nélküle is élnénk. És az ilyen ráadást csak a jóság biztosítja számunkra. Újra csak azt mondhatom, hogy reményt meríthetünk ezekből a virágokból.
Szerencsére Gergő tette a dolgát a hajón, nem foglalkozott velem, így szabadon élvezhettem az esti Balaton látványát. Lenyűgözött, mint mindig. Ezt nem lehetett megszokni, az ember akármikor rászánja az időt, hogy kettesben maradjon a tóval, mindig ráébred a szépségére. Ez alól természetesen azok a szerencsés emberek sem kivételek, akik itt élnek.
A szomorúságban a dolgok egy fájdalmas szépségben jelennek meg. A szépség valamennyi formája közül a szomorúságból megszülető szépség áll a legközelebb hozzám. Nehéz lenne megmondani, hogy miért. Az örömben megjelenő szépség számomra szorosan összefügg a győzelemmel és a győztessel, én pedig sem a győzelemmel, sem a győztessel nem tudok mit kezdeni. A győzelmet tulajdonképpen nem is értem. A győztes nevetésének szépsége nekem nem mond semmit. Számomra minden győzelem szomorú.
A szépség nem elég versedben: hasson a szívre
és valamerre akarja, ragadja magával a nézőt.














