Minden nap 100 százalékot nyújtok az edzőteremben.
100 százalékosan kell csinálnom a dolgomat, és meg kell ölnöm mások erősségeit, bármi is legyen az. De ezt csinálom mindenben, amikor gyakorlok, amikor játszom. Szoktam teniszezni is, és ha valaki jó ellen játszom, mindig magasra ütöm a labdát. Így ugyanis meg tudom törni a ritmusukat, hiszen ahhoz vannak szokva, hogy nagyon keményen megütik a labdát. Ha profikkal játszanak, a labda nagyon erősen érkezik feléjük, szóval az efféle ütésekhez vannak szokva. De ha magasra ütöd a labdát, hibáznak, hiszen lágyan érkezik a labda. Szóval jobban tudok teniszezni, ha magasra ütök. Az egyetlen esélyem, hogy legyőzzem őket, ha magasra ütöm a labdát. Szóval automatikusan ezt csinálom.
Vissza kell nyernem a régi formámat, a sok üléstől teljesen elsatnyult a testem, túl sokáig hanyagoltam. De mostantól kezdve minden reggel ötven fekvőtámaszt csinálok és ötven felhúzódzkodást. Semmi gyógyszer, semmi ócska kaja, semmi egészségrombolás! Mostantól teljes megszervezettség következik. Minden izmom feszes lesz!
Síelni szeretünk, mindenki jól síel a famíliában. A gyerekeim ügyesek, az unokáim még ügyesebbek.
Tizenhat-tizenhét éves koromig nem nagyon foglalkoztam a Formula-1-es versenyekkel. Amikor fiatalabb voltam, nem volt televíziós közvetítés és internet sem. Sok focit néztem, főleg a spanyol bajnokságot. Ezzel foglalkoztam a leginkább.
A Tour de France számomra vonzó, mert mindig is szerettem a kerékpáros sportot. Nagy tisztelője vagyok Alberto Contadornak és Lance Armstrongnak. Minden nagy bajnokot nagyra tartok.
Már kicsi koromban is a legjobbak közé akartam tartozni. Ha veszítettem, sírtam. Ez elég gyakran előfordult.
Majdnem minden nap edzek, de folyamatosan változik a program. Sokat kerékpározom. Az edzőteremmel szemben előnyben részesítem a kerékpárt, a teniszt és a síelést. Egyszerűbben mondva: több élvezet, kevesebb szenvedés.
Mindig öröm, ha sok néző van kint a pályán. Nagy motivációt jelent és extra erőt ad, ha látod őket az autóból. Szurkolók nélkül egyszerűen nem tudod kihozni magadból azt, amire valójában képes vagy.
A magyar emberek imádják a versenyzést, igazi szenvedéllyel szurkolnak.
Sokkal nehezebb lenne jó eredményeket elérnem, ha kettő lenne belőlem! Keményebben kéne dolgoznom, hogy legyőzzem a másolatomat!
Még akkor is, ha nincs kedvem lemenni edzeni, sosem bántam még meg, ha végül elmentem. Mindig eufórikus érzés, miután letudtam a mozgást.
Én 1966-ban versenyeztem először nemzetközi szinten. Akkoriban a legtöbb testépítősztár, akikről a magazinokban olvastam, Kaliforniában élt és ott is edzett. Az első nagy nemzetközi győzelmemre 1967-ig kellett várnom, amikor sikerült legyőznöm a Nemzetközi Amatőr Testépítő Szövetség (NABBA) Mr. Univerzum versenyén Dennis Tinerinót, ám ez csupán azt jelentette, hogy most már versenybe szállhatok az akkori nagyágyúkkal.
A korán kezdett, kemény torna tönkreteszi a gyermeket. Először az agyát kell fejleszteni, nem a testét.
Hiszek a sok testmozgásban. Minden nap tizenkét, tizenhat kilométert gyalogolok, és soha nem megyek taxival vagy más járművel, ha van időm igénybe venni a saját lábhajtásomat.
Nem hiszek a titkokban. Nem valamiféle titkos tudás teszi lehetővé nekem vagy másnak a győzelmet. Ahhoz, hogy valaki megnyerjen egy rangos versenyt, persze jó technika és stratégia kell, de még inkább nagy-nagy szív, tele akarással.
A győzelemnél sokkal fontosabb, hogy mit és hogyan teszek érte. Felkészültem? Összpontosítok? Figyelmesen bántam-e a testemmel, egészségesen, gondosan tápláltam-e? És az edzések? Maximális erőbedobással edzettem, ahogy kell? Egész pályámon ilyen kérdések igazgattak, és hasonlókat tesz föl magának bárki (azaz mindenki), aki törekszik valamit jól csinálni. Természetesen akarjuk, hogy előléptessenek a munkahelyünkön, hogy belénk szeressen az a lány vagy az a fiú, hogy mi nyerjük meg az 5 kilométeres futóversenyt. De nem az eredmény – hogy megkapjuk-e, amit akarunk – határoz meg minket. Hanem az, ahogyan elértük.
A verseny a legközönségesebb feladatot is izgalmassá teszi.
Egy ultrafutónál semmi sem olyan fontos, mint a lelkiállapot.
Csak az győzhet, aki fölismeri: a győzelem nem fontos.