A spirituális társkapcsolat legfontosabb előfeltétele a társak közötti szent elkötelezettség, hogy segítik egymás spirituális fejlődését. A spirituális társak felismerik, hogy egyenlőek. A spirituális társak képesek arra, hogy megkülönböztessék a személyiséget a lélektől, és így képesek arra is, hogy megbeszéljék a közöttük működő mozgatóerőket és kölcsönhatásokat anélkül, hogy férj és feleség érzelmi kötelékei korlátoznák őket. A házasság nem ilyen alapokon nyugszik. A spirituális társkapcsolatban viszont a spirituális társak tisztán látják, hogy valóban van mélyebb értelme együttlétüknek, olyan értelme, amely lelkük fejlődését segíti elő.
Spirituális idézetek
A nem-anyagi valóság az otthonunk. A nem-anyagi valóságból érkezünk, és oda is térünk vissza, sőt lényünk nagyobbik része most is ott van és abban fejlődik. A bolygónkon élő több milliárd ember közül mindenkire egyformán igaz ez. Így tehát a többi emberrel létrejött kölcsönhatások nagy része is a nem-anyagi valóságban zajlik.
Sokan már tisztában vannak a spiritualitás és a vallás közti különbséggel. Ők tudják, hogy egy hitrendszer – az abszolút igazságnak tekintett gondolatcsokor – még nem tesz minket spirituálissá, bármilyen legyen is azoknak a hiteknek a jellege. Sőt, történetesen minél nagyobb mértékben teszed gondolataidat (hiteidet) identitásod részévé, annál jobban elszakadsz a benned rejlő lelki dimenziótól. Sok „vallásos” ember ragad le ezen a szinten.
A spiritualitás arról szól, hogy teljes felelősséget vállalunk bármiért, ami velünk történik.
Minél inkább azonosulsz a gondolataiddal, annál jobban elzárod magad a bensődben rejlő spirituális dimenziótól.
Embertársaidat nem elítélni kell, hanem felébreszteni. Ezt pedig önmagad ébredésével éred el. Amint felemelkedsz tudatosságban, mindenkit magaddal viszel.
Abban a pillanatban, hogy szembesülsz a Tudatossággal, lényed egy része nyomban felismeri.
Azért születtünk e világra testben, hogy megtanuljuk, nem vagyunk azonosak a testünkkel.
Az igazság keresője nem vékával méri a tudást. Neki nincs szüksége tudós könyvek egész halmára: elegendő, ha ráeszmél egyetlen igazi Énjére, akivel azonos.
E földi életünk egyetlen valódi célja, hogy tanuljunk, s visszaidézzük eredendő és természetes, korlátok nélküli létállapotunkat.
Anyag és elme nem különálló létezők, a tudatos és tudattalan gondolatok és érzések pedig nem mások, mint a sorsunkat irányító tervrajz alkotóelemei.
Hiszek abban, hogy létezik egyfajta felsőbb értelem, egy láthatatlan tudat, ami mindannyiunkban ott van, és aminek az életet köszönhetjük. Ez tart meg, ez védelmez, és ez gyógyít meg minket minden pillanatban.
Sokan csak úgy tudunk felébredni, ha valaki vagy valami felébreszt minket.
A spiritualitás és az igazi tudomány – nyitott elméjű és nyitott szívű alakjában – lényegében egy. A tudatlanság, arrogancia és dogmák rabságában vergődő „hivatalos” tudomány és „hivatalos” vallás hozták létre a látszólagos szakadékot. Az egyik nem tudományos, a másik nem spirituális.
Tudtad, hogy amennyiben életed nem változna, nem is léteznél? Univerzumunk és benne minden állandóan változik, mivel az Univerzum színtiszta energia. Márpedig az energia csupán akkor létezik, ha mozog és változik. Ha az energia mozgása megszűnne, az egész Univerzum és benne az Élet is mindenestől eltűnne.
Anyagi helyzeteden úgy javíthatsz a legjobban, ha jövedelmed tíz százalékát elajándékozod. Ezt a tized spirituális törvényének nevezik, és ez a legfontosabb dolog, amit annak érdekében tehetsz, hogy minél több pénzt hozz az életedbe.
A legfőbb spirituális törekvésem az, hogy megmaradjak a pillanatban. Ne próbáljak a jövőbe látni, , és hogy átérezzem a jelenben rejlő hatalmas erőt. Ez, barátaim, a boldogság titka.
Spirituális nézőpontból azt látom, hogy sokan úgy érkeztek erre a világra, hogy tudták, meg kell majd küzdeniük valamivel. Azért jöttek ide, hogy segítsenek másoknak a tudatosabbá válásban és lelkük fejlődésében, mind egyéni, mind pedig kollektív szinten.
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Ady Endre (45) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (60) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Nietzsche (33) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (42) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (36) Illyés Gyula (37) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (47) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (39) Meryl Streep (50) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (57) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (67) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (217) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (34) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)