S még valami, csodával határos: beteljesíthetjük álmainkat.
Remény idézetek
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.
Ha nagyon akarod, megtalálod a reményt. Egy gyerekben, egy bárban elhangzó dalban, vagy annak a szemében, akit szeretsz. És ha szerencsés vagy – úgy értem a földkerekség legszerencsésebb embere – abban, aki ugyanúgy szeret téged, mint te őt.
A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében.
A remény a sötétben születik, a makacs remény, hogyha megjelensz, és megpróbálsz helyesen cselekedni: a hajnal eljő. Vársz, figyelsz, dolgozol: nem adod fel.
Reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra.
Ha egy ember hisz, az másokat is hitre ösztönöz. Ezért szeretik az emberek a hazai hősöket, mert ha azok képesek voltak megcsinálni, akkor elhiszik, hogy ők is képesek lehetnek rá. Amikor olyan tetteket hajtasz végre, mint én, akkor reményt adsz az embereknek.
Szívesen pillantunk a jövőbe, mert ami bennem ide-oda mozgó bizonytalanság, azt csendes kívánkozással örömest vezérelnénk a javunkra.
Még az sem kizárt,
hogy a céltábla nyilad
útjába kerül.
A szív útja a bátorság útja. Magunk mögött hagyjuk a múltat, és engedjük, hogy megérkezzen a jövő.
Azt álmodtam, teljes ember lettem, már nem tart ébren a kín, de mégis, amikor forró szél fúj és a tücskök ciripelnek, olyan szerelemről álmodom, amelytől talán megáll az idő. Jó lenne, ha valaki szeretne, rám nézne, de talán már megkaptam a boldogságot, ami nekem járt. Nem akarok hinni ebben, de nem vár más rám, csak a Hold!
A hervadó virág mellett mindig ott egy felpattanó rügy. Ha egy virág elhal, rengeteg mag marad utána. Mennyire hasonlít életünk egy virághoz!
A remény felütötte gyenge fejét, és én vigyázni fogok rá, mert szerelem nélkül az ember lelke elszáradna.
Bús az élet, de balga, aki gyászol;
Bozótok közt, csendes és árva pásztor,
Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.
Oly jó hinni, hinni: túl sötét tereken
Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol;
Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem!
Ahol nagy a szeretet, ott mindig történnek csodák.
A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el.
Most, mikor túlesett már az első meglepetésen, egyszerre elfáradt. Az ember egy életen át készül valamire. Először megsértődik. Aztán bosszút akar. Aztán vár.
