Lesz idő, amikor az emberek azt mondják, nem élhetsz az álmaidnak, de én azt mondom nekik: soha ne mondd, hogy soha!
Félek, hogy a remény olyan luxus, amire most nincs időnk.
A reménység egy madárka, amely már tudja, hogy hajnalodik, pedig még sötét az ég.
Ha a remény, mit jóságod adott,
s a nagy kívánkozás se csal szívemben,
kettőnk között a fal dőljön le menten,
mert duplán fájnak a titkolt bajok.
A remény nem törött szárnyú madár, s a valóságot megálmodni szabad, sőt szükséges is.
Volt ez a két kissrác, Ian és Taylor, akik nemrégiben haltak meg rákban, és miközben forgattunk, kapcsolatba léptek velem. Mindketten végső stádiumban voltak, és a szüleik elmesélték, hogy még addig mindenképpen ki akarnak tartani, amíg ezt a filmet be nem mutatják. Ha most visszagondolok, eszembe jut, hogy gyerekként én magam is hogy vártam a karácsonyt, vagy a szülinapomat, hogy kipróbálhassak egy játékot vagy egy videojátékot, tényleg csak azért a pillanatért éltem. Szóval lélekben újra gyerekké váltam, csak hogy megtapasztaljam, mennyire várta ez a két kissrác ezt a filmet.
Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet.
Szeress, reszkess, keress új reményt,
bújj el, hallgass, lásd meg újra a fényt!
Veszíts, válassz, minden út egy helyre visz,
vakulj, égj el, valaki csak benned hisz.
– A remény talán nem jó dolog?
– Felemelheti az embert, de ugyanakkor le is taszíthatja, és akkor inkább ne reménykedjek.
– Hátha ezúttal fent maradsz.
Számíts a legjobbra, tervezz a legrosszabbra és készülj fel a meglepődésre!
A csoda itt lakik közöttünk. Itt él velünk, itt jár közöttünk, veled van az utcán, a munkahelyeden, az otthonodban. Melletted ül az asztalnál, ott fekszik ágyadban, sorban áll veled a boltban. Mindenütt ott van. Nem látod, de ott van. És várja, hogy megszólítsd. Mert csak ennyit kell tenned. De te félsz tőle. Mert azt hiszed, megfoghatatlan, elérhetetlen, rejtélyes. Hogy nincs. Ezért lemondasz róla. Pedig csak meg kell szólítanod. Elmondanod neki, hogy mit szeretnél, mire vágysz. (…) És a Csoda teljesíti.
A tavasz nem csak önmagában szép, nem csak önmagáért szereted. (…) A tavaszban ugyanis már ott van a nyár ígérete. A ragyogó napsütésé, a melegé, az életé. Még nincs nyár, de már tudod, hogy jön, hogy az következik. Így a boldog várakozás ideje is a tavasz. És így kétszeresen szép. De van egy még szebb tavasz. Ami a szívedben, a lelkedben ébred. És ez a tavasz a legszebb, a legfontosabb. Mert ha a szívedben, a lelkedben tavasz él, akkor az ablakon túl lehet tél, lehet vihar, lehet bármi… ha kinézel, te csak virágzó magnóliát, nyíló virágokat, repdeső katicákat, csörgedező patakot látsz. Mert a lelkedből látod. A tavaszt. Szíved tavaszát.
Egy gyűlölettel teli világban sem szabad lemondanunk a reményről. Egy haraggal teli világban sem szabad lemondanunk a békességről. Egy kétségbeeséssel teli világban sem szabad lemondanunk az álmainkról. Egy bizalmatlansággal teli világban sem szabad lemondanunk arról, hogy higgyünk egymásban.
Remény… Az emberi önáltatás kvintesszenciája, amely egyszerre tud a legerősebb oldalatok és a leggyengébb pontotok lenni.
Az teszi széppé a sivatagot, hogy valahol egy kutat rejt.
Jó időben, jó helyen,
Kell, hogy egyszer jobb legyen.
Talán fordul majd a világ.Egyszer minden összejön,
A jószerencse rám köszön.
Összes részlet mind összeáll… a jó út ránk talál.
Meg kell tennünk. Csak nem képzelik, hogy ülök karba tett kézzel, míg meghalok? Ha van remény, meg kell próbálni.
A szép eszmék egy idő után elkopnak. De azért utána mindig van egy új hajtás, ami reményt ad.