Mint amikor sebektől vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül úgy hordod a múltat,
Bármi volt, nem tagadtad,
Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal.
Ossian
1986-ban alakult magyar zenekar
Élhetsz a világ tetején
Sötét gondok legmélyén
Rád talál, akárki vagy –
A szerelem vak.
Az lesz a győztes, aki talpon marad,
Gátat nem ismer, mindig előre halad.
Nem tartja vissza soha semmilyen ellenfél,
Aki nem fél, és mindent túlél.
Ó, Uram, ha hívlak, az égi vonalak mindig foglaltak!
Ó, Uram, te tudod, miért fájnak az emberi dolgok.
Mondj végre igazat, nekem folyton csak hazudnak!
Ó, Uram, ez pokol, mint egy cirkuszt, csak nézed a magasból.
Szép arcát gyengéd nap csókolja,
Hozzáhajol az erdő lombja.
Szél szelíd szava búcsúztatja,
Felkészíti az útra,Ahonnan senki soha
Nem küld jelet, nem tér vissza.
Hiába várom,
Tudom, örök a hosszú álom.
Jó időben, jó helyen,
Kell, hogy egyszer jobb legyen.
Talán fordul majd a világ.Egyszer minden összejön,
A jószerencse rám köszön.
Összes részlet mind összeáll… a jó út ránk talál.
Néma ezüst holdfény fenn,
Az Öröklét Örökös Csendjében
Csak a szél és én jár benn,
Az Elmúlás Szomorú Kertjében.
Ha nem vállalsz fel célokat,
amik tán fontosak,
egy beváltatlan ígéret,
már más a történet…
Megöl az élet, hogyha hagyom.
Lovagolunk a szavakon.
Hiába való szó-rodeó,
tettek nélkül semmire sem jó.
Könnyen jönnek a könnyek
Nem tanítják a könyvek
Hogy annak sosem lesz könnyebb
Aki a föld fölé görnyed.
Mint amikor a gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak.
Életem névvel vállalom.
Akármit szólsz, utam folytatom.
Életem lehet rossz vagy jó,
Ez vagyok én: emberből való.
A gondolat,
Az indulat
Eltűnik egy perc alatt;
Álmaink
A verseink,
Filmjeink és dalaink.
Tizenöt perc arra sosem elég,
Hogy tornyot építs fel, de percek alatt leég.
Társad a bajban, rosszban és jóban,
Magányodban, mélypontodban,
Napfényben, sárban, örömben, gyászban,
Szép napokban, vesztes harcban.
Bármit megtehetsz,
Mindent megnyerhetsz,
Mindent eljátszhatsz,
Játszva meghalhatsz.
Építs a nap alatt jégből szobrokat,
megtudod, mennyit ad a fájón múló pillanat.
Átcsaphat feletted a hullámok hada,
Sorsod lehet mostoha,
Vésd fel hangjegyekkel a háborgó égre,
Légy most te a béke temploma.
Csak egy vándor voltál
A szerelem országútján
Néha-néha vettek fel
De az igazi nem jött el.
Mégis mindig vártad
Tiéd lesz a kincs
És most úgy érzed
Gazdag vagy, pedig semmid nincs.