A tavasz a remény ideje.
A leghatározottabban megvan valahol, amit keresünk. Csakhogy […] elmegyünk mellette. Elvétjük reményeink beteljesülésének helyszínét. Újra és újra.
De hát a remény mi? Ne higgyétek, hogy az emberi lelket oly könnyű ismerni, mint azok vélik, kik a szív titkos rejtekeiről szív nélkül gondolt definíciókat készítgetnek. A remény hit és kívánság csudálatos vegyítéke.
Én nem tudom mi az, mi hátra van, az ismeretlen,
De tudom, ha eljön, jó lesz s el nem kerülhető.
Ember, ha virraszt, örül az éjjeli óraütéseknek, mert az életet, a közeledő új napot hirdeti.
Tudom, hogy két kezem
nem part és nem erő:
maholnap aszu ág,
szélvert és remegő.
Mentésre ingatag,
tartásnak nem elég –
síkon át, hegyen át
kinyújtom tefeléd.
A remény nem stratégia. A szerencse nem tényező. A félelem nem opció.
Az árnyékok beleolvadnak az éjszakába, és a hajnalfényből tör elő a napsugár.
Az egyszerű tény, hogy nevetünk egyet a barátnőinkkel, már meg tudja változtatni a napunkat. A legnehezebb napokat is elviselhetővé teszi az irónia, az önirónia, a játékos könnyedség. A nevetés visszaadja a reményt.
A remény nagyon csalóka. Arra csábít, hogy ne akarjuk elfogadni a valóságot.
A legfontosabb dolog az életben, hogy az ember ne játssza ki utolsó ütőkártyáját. Ha az utolsót is kiadja, megtudja, hogy vesztett, mert szétfoszlik minden illúziója. Ha azonban magánál tartja, még mindig hiszi, hogy – nyerhet.
A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény, a jövő. A megálmodott kiút az összedőlő mában életet jelent. A felsejlő holnap körvonalai erőt tudnak adni, hogy ha kell, akár üres gyomorral is tovább tudjon menni az ember.
Igazából nem reménykedem semmiben a jövőt tekintve. Remélem, hogy lesz elég csizmám, hogy tudjam váltogatni őket. Tulajdonképpen ez a lényeg, semmi több.
A szíved egyszerűen összetörik, ennyi az egész. De nem ítélkezhetsz, nem mutogathatsz a másikra. Ha szerencsés vagy, megtalálod azt, aki értékelni tud.
Bölcsőjénél ő áll, a remény,
Ott repked a játszi gyerekkel,
Varázsa az ifjú szemének a fény,
S nem rejti a sír az öreggel:
Mert bár befejezte a kínos utat.
Hantján a remény – a magasba mutat.
Boldogság karolja át,
S a reménység sugalma feloldja
Kétségeink zord fagyát.