Az emberek érzik a kísértést, akarnak és nem akarnak. És mert nem akarják és nem tudják kitalálni, hogy tulajdonképpen mit akarnak, konfliktusuk jórészt tudattalan, és ebből lesz a neurózis.
Csodálkozol a kokainistán,
s nem érted?
Gondolkozzál az okain is tán –
s megérted!
Én tanítottam először pszichológiát az orvosegyetemen. A diákoknak azt mondtam, ne higgyék, hogy az ember hatvan kiló emberhús, amelyből, ha öt-hat deka romlott, azt ki kell és lehet onnan piszkálni egy szikével. Nem. Az ember pszichoszomatikus lény.
Nem könnyű egy biológiai látásmódú világban olyanokkal előhozakodni, hogy létezik ám pszichoszomatika, amiről a páciens azt sem tudja, eszik-e, vagy isszák.
A pszichoszomatikára is vonatkozik James Mackenzie-nek az a mondása, amely szerint minden orvosi felfedezésnek három szakasza van. Kezdetben az új felfedezést nem fogadják el igaznak, azután, amikor kiderül, hogy mégis igaz, amikor már nem lehet tovább tagadni, azt mondják: nem fontos. Amikor meg a fontossága is nyilvánvalóvá válik, azt mondják, hogy nem új felfedezés.
A titokzatos idegen hatalmaktól való közös félelem erősíti a konteó-hívőkben a csoportösszetartozást, alkalmas az egyéni kudarcok magyarázatára, egyben felment a felelősség alól is, ők semmiről nem tehetnek, minden, ami rossz, az a gonosz háttérhatalmak (szabadkőművesek, zsidók, liberálisok, nagytőkések, brüsszeli bürokraták, gyíkemberek) műve.
Három velünk született pszichológiai szükségletünk van, ami nélkül nem lehetünk boldogok: autonómia, kötődés, kompetencia. Vagyis önállóan kívánunk dönteni a saját sorsunkról, szükségünk van az érzelmi kapcsolatra társhoz, családhoz, közösséghez, és hasznosnak, értékesnek akarjuk érezni magunkat, egyben szeretnénk, ha ezt mások is elismernék.
Az emberek tapasztalatból tudják, hogy a boldogtalan ember társaságát kevésbé keresik, a pszichológia is foglalkozik ezzel, a hálózatelmélet pedig tudományosan is bizonyítja, hogy a sikeresek, a pozitív életszemléletűek a legsűrűbb csomópontok az emberi hálózatokban.
A gondban lévő ember segítésének egyik legjobb módja egyszerűen vele lenni.
A pánikbetegség olyan erős lelki fájdalom, amely végül testi fájdalomként nyilvánul meg. A szorongás olyan mértéket ölt, hogy az agynak nincs… hát jobb szó híján azt mondom, nincs elég… sávszélessége, hogy feldolgozzon minden információt. A tűzfal leomlik, hogy úgy mondjam. Eláraszt minket a szorongás.
A trauma nem az, ami veled történik, hanem az, ami benned történik.
Azok az emberek fogékonyak a függőségek iránt, akik állandó szükségét érzik annak, hogy az elméjükben vagy a testükben külső forrásból idézzenek elő emocionális vagy fizikai komfortérzést. A szükséglet az önszabályozás hibájából ered: abból, ha valaki nem képes magában többé-kevésbé stabil belső emocionális légkört teremteni vagy fenntartani.
Van egy olyan pszichológiai tényező, amely érzésem szerint erőteljesen a genetikai magyarázatok malmára hajtja a vizet. Mi, emberek nem szeretjük a felelősséget. Egyénként ódzkodunk felelősséget vállalni a tetteinkért, a gyermekeink problémáiért, közösségként pedig a társadalom rengeteg hibájáért. A genetika – ez a semleges, érzelemmentes és személytelen tudomány – leveszi a vállunkról a terhet, és megszabadít a bűntudat baljós árnyaitól. Ha a genetika határozza meg a sorsunkat, akkor semmiért sem kell szemrehányást tennünk magunknak és másoknak. A genetikai magyarázatok minden vitorIából kifogják a szelet. Még csak a lehetősége sem merülhet fel annak, hogy felelősséget kellene vállalnunk, vagy bűntudatot kellene éreznünk.
A meditáció a figyelemhiány zavar neuropszichológiai feltételeinek egyik kezelési módja.
Az ember szinte az élete kezdetétől érzi a biztonság és az önállóság iránti kétféle igény közt feszülő ellentétet.
Nincs „haszontalan” ember, legyen az gyámoltalan csecsemő, magatehetetlen beteg vagy haldokló felnőtt. A lényeg nem az, hogy bebizonyítsuk, hogy egy haldokló ember is lehet hasznos, hanem az, hogy visszautasítsuk azt a hamis nézetet, miszerint az embereknek hasznosnak kell lenniük ahhoz, hogy értékeljék őket.
Az elfojtott harag az immunrendszert károsítja. A krónikus betegségekre hajlamos emberekre általában jellemző, hogy képtelenek az érzelmek földolgozására és kimutatására, illetve mások szükségleteit a sajátjaik elé helyezik. Ez a megküzdési stratégia pszichés síkon a határok elmosódásához, a saját és a nem saját megkülönböztetésének zavarához vezet. Ugyanez a zavar jelentkezik a sejtek, a szövetek és a szervek szintjén is. Az immunrendszer működésében is zavar áll be, ezért nem tudja megkülönböztetni a sajátot és a nem sajátot, vagy képtelen lesz a védekezésre.
A kutatások három olyan tényezőt azonosítottak, amelyek minden körülmények között stresszt váltanak ki: a bizonytalanság, az
információhiány és a kontroll elvesztése.
A nirvána elérésének titka a tudatos öntudatlanság és az öntudatlan tudatosság. A cselekedet annyira direkt és gyors, hogy nincs az az intellektus, amelyiknek lenne ideje és helye közbeavatkozni, és darabokra szétverni az egészet.