Az én három fő tevékenységem ebben az életemben: Élek. Olvasok. Írok. Ez valamiféle fontossági sorrend is. Sok tapasztalatot, gondolatot, megfigyelést gyűjtöttem össze, amióta az aranyérmes tevékenységet folytatom. Ezeket próbálom közreadni most. Ugyanakkor tudhatni rólam, hogy soha nem veszem magam túl komolyan. Igyekszem kevesebbet sírni, mint írni. Valamint lehetőleg soha nem félni, inkább élni.
Soha nem volt bejárónőm. Nem elvi okból, nem vetem meg azt, akinek van, csak ismerem magamat, tudom, hogy mennyire kényes vagyok a rendre, a tisztaságra, és tudom azt, hogy ha más takarítana, vasalna, mosna, főzne helyettem, akkor nem érezném jól magamat otthonomban. Így aztán amikor hétfő hajnalban hazaértem Budapestről, mindig megtaláltam, mit kell még elintézni otthon. Amikor éjjel házimunkával pihentettem magam, bele sem gondoltam, hogy a panelházban, ahol éltünk, papírból vannak a falak, és egyáltalán nem biztos, hogy mások is hajnal 2 és 6 óra között élik életüket.
Mostanra tudom, ki vagyok. Tudom, hány éves vagyok. Tudom, mik a korlátaim, mit tudok és mit nem. Szóval ha valami felkelti az érdeklődésemet, biztosan belevágok.
– nyilatkozta a Los Angeles Timesnak 2018-ban, amikor arról kérdezték, miért dolgozik még mindig.
Túl sok idő ment el az életemből a várakozással, hogy észrevegyenek. Reménykedve, hogy végre meglátnak és felkapnak. Amikor ráébredsz, hogy többé már nem is fognak rád így tekinteni, akkor újabb dolgok történnek, és onnantól a boldogulásod ezektől kezd el függeni.
Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből, és tökéletlen fényjelekkel próbáljuk értesíteni egymást.
A testrészeim közül a szememet kedvelem a leginkább. Nem a színe miatt, s legkevésbé a formája miatt, hanem azért, amit látok vele.
Mindannyian boldog életre vágyunk, senki nem a szenvedést keresi. Így, amikor rájössz, hogy te magad irányítod a magad szenvedését, az mindent megváltoztat. Ez lényegében azt jelenti, hogy a szenvedés választás.
Minél inkább elszakadunk önmagunktól, annál hajlamosabbak leszünk felcsipegetni valamit a neurózis svédasztaláról. Olyan betegség alakul ki bennünk, amely a belső lényünkkel ápolt kapcsolatunk és a belső nyugalom hiányából ered.
Nemcsak mások ellen követhetünk el valami helyrehozhatatlant, de önmagunkkal szemben is!… És ez még súlyosabb, barátaim, sőt, ha jobban meggondolják, mindenféle bűn önmagunkkal szemben elkövetett gyalázat!
Van esély a tisztánlátásra, ha képesek vagyunk eltekinteni a magunk zárt horizontjától.
Azt hiszem, olyan önáltatások és hazugságok között élünk, hogy abban a pillanatban, amikor egy valóságos kijelentés megüti a fülünket, aránytalanul vagy igazságtalanul sötétnek érezzük.
Ne feledd: külső viselkedésed a valóság, míg az, hogy te belülről milyennek látod azt, gyakran illúzió.
Ha folyton a múlt mocsarában dagonyázunk, értékes energiát veszítünk, és nem marad erőnk arra, hogy addig üssük a vasat, amíg meleg, ezzel pedig megteremtsük magunknak mindazt, amire vágyunk.
Szeretnétek, hogy jót gondoljanak rólatok az emberek? Ne gondoljatok jót magatokról.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy fekete vagyok, de nem ez határozza meg teljességében, ki vagyok. A történelmi-kulturális hátterem és a genetikai állományom szerves része, annak, ami én vagyok, de nem minden, és nem is ez a kiinduló pontja minden kérdésre adott válaszomnak.
A hírnév bizonyára csapdába ejtheti az embert, ugyanakkor, ha küzdeni próbálsz ellene, úgy tenni, mintha nem lenne, akkor egy másik fajta csapdában találhatod magad. Hiszen már azáltal más emberré válsz, hogy mindenáron tagadni próbálod.
Nem vagyok szent, hacsak nem úgy tartjuk, hogy a szent olyan bűnös, aki mindig próbálkozik.
A legnehezebb dolog valóban az, hogy magával a lélekkel meglássuk a lelket, és nyilvánvalóan ez az értelme Apolló tanácsának, amellyel arra figyelmeztet, hogy mindenki ismerje meg önmagát. Bizonyosra veszem, hogy nem a testrészeink, termetünk, vagy külsőnk megismerésére utasít. Nem vagyunk azonosak a testtel, s amikor neked erről beszélek, nem a testedhez szólok. Tehát amikor ezt mondja: „ismerd meg magadat”, ezzel azt mondja: „ismerd meg a lelkedet ”. Mert a test olyan, mintha edény volna, a léleknek mintegy befogadó helye; amit a lelked tesz, azt teszed te.
A következő gondolatot tartsd szemed előtt: a lélek nagysága és minél magasabb csúcsra emelése – ami legjobban a fájdalom megvetésében, semmibe vételében nyilvánul meg – minden dolog közül kiemelkedően legszebb, s különösen szép akkor, ha nincs közönsége, ha nem tart igényt a tapsra, s enélkül is örömét leli saját magában. Dicséretesebbnek tartom mindazt, ami magamutogatás nélkül, közönség jelenléte nélkül történik. Nem mintha kerülni kellene a közönséget – hiszen minden nemes tett világosságra kívánkozik –, de az erénynek nincs igazabb nézőközönsége a lelkiismeretnél.
