Felelős vagy a gondolataidért, mert a képzelőerőddel is teremthetsz vagy rombolhatsz, élhetsz vagy visszaélhetsz!
Az az ember, aki nem akarja elfogadni az élettől, hogy az élet nemcsak jóból, hanem rosszból is áll – és nem mer szembenézni azzal, hogy ő miben ludas -, mindig haragudni fog a másikra, mindig a másik lesz a hibás. Valójában a rossz mögött mindig ott van az illető ember saját kiszolgáltatottsága és tehetetlensége, amit önmaga okozott önmagának.
Ha tudom, hogy én emberből vagyok, akkor elfogadom azt is, hogy alakulhat úgy az életem, hogy valami miatt nem jön össze valami, amit elterveztem.
Azért élünk, hogy boldogok legyünk, csak közben rengeteg önbecsapási folyamatot élünk meg, és hazudozunk magunknak. Ennek pedig súlyosak a következményei.
Mindig a kialakult negatív megmérettetés mutatja meg, hogy ki milyen erős. Ha jól mennek a dolgok, akkor nagyon könnyű hangoztatni, hogy én milyen erős vagyok.
Csak én, csak én tehetek bukásomról. Én voltam saját magam legnagyobb ellensége – balsorsom egyetlen oka.
Életutadon a benned élő, tanuló lény vezet, a játékos szellem, aki igazi önmagad.
Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, az sosem lesz elég.
Nem úgy tekintek magamra, mint egy szegény sorsú gettólakóra, aki boldogult az életben. Úgy tekintek magamra, mint aki korán megtanulta, hogy felelős ömagáért, és akinek kötelessége volt boldogulni.
Egy folyamatosan fejlődő nő vagyok. Annyira törekszem, mint mások. Tanulni próbálok minden egyes konfliktusból, tapasztalatból. Az élet sosem unalmas.
A következő alkalommal, amikor belenézel a tükörbe, törölj ki a fejedből mindent, ami elsőre az eszedbe jut. Túl kövér, túl sápadt, túl öreg, a szemem túl kicsi, vagy az orrom túl nagy. Csak nézz a tükörbe, és lásd a valóságot. Ha kevésbé vagy kritikus magaddal, és nem mondasz magad felett ítéletet, az átalakítja az egész életedet.
Nem az a tény tesz boldoggá, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz – csakis az, hogy mit gondolsz minderről.
A tapasztalatok segítettek hozzá, hogy becsülni tudjam a szabadságot. Hiszen ha nap mint nap megéljük, anélkül, hogy tettünk volna érte valamit, talán nem is tudjuk kellőképpen értékelni.
Életünk folyamán mindannyian felkelünk (ki korán, ki valamivel később), dolgozni megyünk, hogy megkeressük a napi betevőre valót, a végtelenségig ismételjük ugyanazt, rossz, jó, vagy éppen kiemelkedő eredménnyel, esete válogatja. Ám ritkán tesszük fel a kérdést: vajon miféle anyagból gyúrtak bennünket? Talán mert félünk attól, hogy milyen választ kapnánk.
Mindannyian készek vagyunk a győzelemre, de a vereség mutatja meg igazán, hogy milyen fából faragtak bennünket.
A kihívások nem arra valók, hogy győzz, hanem hogy megtudd, milyen ember vagy.
A legizgalmasabb, legkihívóbb és legjelentősebb kapcsolat az összes közül, az egyetlen, amikor rátalálsz önmagadra. És ha találsz valakit, aki szeret, nos, az az érzés, csak egyszerűen különleges.
Volt, amikor messzire szálltam,
Többé már nem bír el a szárnyam,
Elfáradt már, mégis szállni kell.
Mindig álmodtam egy szebb világról,
S lassan eltűnök a nagyvilágból,
S még nem jöttem rá, miért vagyok én.
A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen.