Én nem versengek, de szeretek nyerni.
Meg voltam róla győződve, hogy korán bevégzem, mert egy csirkefogó vagyok. Megvolt hozzá a mentalitásom. Egy barátommal laktunk együtt Párizs vöröslámpás negyedében, egy lepattant szállóban, volt mellette egy bár, ahová a nehézfiúk jártak. Csak annyit mondok, hogy egy vagy két hónap múlva már nyolc lány akart dolgozni nekem, akik mind belém voltak esve. Nem sokon múlt, hogy tényleg egy strici legyen belőlem.
Nem szerettem a semmittevést, a nyaralást. Amikor pihentem, nyugtalankodni kezdtem, sebezhetőnek éreztem magam, mintha nem lettem volna a természetes életemben. Gyorsan keresnem kellett valamit, amivel kitöltöm az időmet, és lefoglalom a gondolataimat.
Még a velünk történő rossz dolgok is hasznunkra válhatnak, ha ahelyett, hogy hagynánk, hogy legyőzzenek bennünket, olyan lehetőségekként tekintünk rájuk, melyekből tanulhatunk.
Semmi rossz nincs abban, ha az ember meg akarja találni a helyét egy társaságban, és szeretné, hogy a többiek elfogadják – de az már baj, ha mindezért hátat fordít az értékrendjének és hitbéli meggyőződésének.
Amikor bántanak, mindig jussanak eszedbe a következő mondatok: Mondhatsz nekem szörnyű dolgokat, de nem érhetsz el ahhoz az emberhez, aki legbelül vagyok. Nem tudod elérni, hogy rosszul erezzem magam amiatt, aki vagyok. Tudom, hogy ki vagyok, és kiállok magamért.
Azt, hogy mennyit érsz, nem a külsőd határozza meg, hanem az, és csakis az, ami a szíved és a lelked mélyén lakozik.
Talán nem te irányítod, hogy mi történik veled, azt viszont igenis te döntöd el, hogy miként reagálj a történésekre.
Valamennyiünknek megvan az a kis gyengéje, hogy magunk iránt kissé elnézők vagyunk, s inkább valamely felebarátunkat hibáztatjuk, akin aztán kitöltjük a bosszúnkat, például szolgánkat, aki éppen jókor kerül a szemünk elé, vagy alárendelt hivatalnokunkat, a feleségünket, vagy ha más nem akad, akár egy széket, amelyet aztán úgy odavágunk az ajtóhoz, hogy karja, lába, támlája letörik – hadd tudja meg, mi az a harag.
Pontosan tudom, hogy a kiállhatatlanságomban az a döntő elem, hogy nem vagyok képes megalkudni, még akkor sem, ha az már az egészségre káros.
Az életben többnyire vesztes leszel, ha másoknak akarsz megfelelni.
Amíg túlélő üzemmódban élünk és a stresszválasz szüntelenül be van kapcsolva, addig csupán három dologra tudunk odafigyelni: a fizikai testünkre (Jól vagyok?), a környezetünkre (Hol vagyok biztonságban?) és az időre (Meddig fenyeget még ez a veszély?). Amíg csupán erre a három dologra koncentrálunk, csökken a spiritualitásunk, az éberségünk és a tudatosságunk, mivel arra tanít minket, hogy magunkba forduljunk, illetve a testünkre és egyéb anyagi dolgokra koncentráljunk (például arra, hogy mi mindenünk van, hol lakunk, mennyi pénzünk van, és így tovább) a külvilágban tapasztalt egyéb problémák mellett. Ráadásul így az idő miatt is folyton szorongunk – állandóan a lehető legrosszabb jövőbeni forgatókönyvre készülünk traumatikus múltbeli élményeink alapján –, hiszen soha nincs elég időnk, és mindig minden annyi ideig tart.
Ha meg akarunk változtatni egy implicit vagy tudat alatti percepciót, akkor tudatosabbá és kevésbé tudatalanná kell válnunk. Valójában ki kell terjeszteni a figyelmünket életünk összes olyan területére, amelyekre korábban nem igazán fordítottunk figyelmet. Mi több, fel kell ébrednünk, meg kell változtatnunk az éberségünk szintjét, és tudatosítanunk kell mindent, aminek korábban nem voltunk tudatában.
Tragédia ez a mi életünk. Megcsaljuk a környezetünket, megcsaljuk magunkat – s azután még boldogtalanabbak vagyunk.
Addig sosem leszünk képesek őszintén szeretni magunkat, amíg nem fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, amíg nem fogadjuk el az erősségeinket és a hibáinkat is.
Jellemed a legfontosabb dolog, amivel életedben valaha is rendelkezni fogsz.
Mély önmegfigyelésbe merültem, újra meg újra megvizsgáltam magamat, minden pszichológiai helyzetet szemügyre vettem és elemeire bontottam. De korántsem gondolom, hogy következtetéseim véglegesek vagy csalhatatlanok volnának.
A kívülről ránk kényszerített megszorítások ritkán eredményesek, de ha önként vesszük magunkra őket, határozottan kedvező a hatásuk.