Minden pillanat egy új és döbbenetes felismerést hoz saját magunkról.
Nagyban gondolkodni nem nehezebb, mint kicsiben. Egyedül az nehéz, hogy felhatalmazd magad az ilyen gondolkodásra.
A nevem Tyson Luke Fury, és ugyanúgy küzdök a hibáimmal, mint mindenki más a világon. Mentális betegségekben szenvedek, továbbá kényszerbeteg vagyok. Nem mellesleg a világ első számú nehézsúlyú bokszolója.
Ha valaki önértékelésre kérne fel, akkor egy átlagos, józan embernek írnám le önmagamat. Aki éppenséggel szereti azt, amivel foglalkozik.
Nem tudjuk szeretni magunkat
És nem hisszük el, hogy szeretnek.
Kérdés, kísértés és titok.
Én azt várom: valaki majd
Hívni fog
S édes, meleg szájjal
Sugja meg majd, hogy ki vagyok.
Nekem új az, hogy látom,
hogy semmit nem tudok.
Jó lenne már végre valami olyan,
ami biztos, hogy én vagyok.
Egyedül vagyok hűtlen,
egyedül vagyok jó,
egyedül egyszer élek,
elég lehangoló.
Unom már, hogy azt mondod, hogy „minden rendben van”,
unom már ezt a szar dumát, hogy „érezd jól magad”,
annyira unom már, hogy úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne.
Unom már, hogy azt játszod, hogy élvezed..
Hajnali köd, reggeli szél,
Lassan az ég gazdát cserél,
Felkel a nap, zavar a fény.
Maradok itt, de ki vagyok én?
Amit keresel, végül meg is fogod találni, legyen az akár jó, akár rossz.
Ha sikert akarsz elérni, a titok nyitja, hogy ne engedd, hogy minden aprócska baleset befolyásolja az önmagadról alkotott képet!
Mindennek megvan az oka, és mindenre van magyarázat, ami valaha történt velünk – legyen jó vagy rossz –, de ez az ok szinte sosem az, hogy nem volt választásunk. Mindig van választásunk. De gyakran előfordul, hogy nem tudjuk mihez viszonyítani a választásainkat, kivéve ha teszünk ezért valamit.
Ahelyett, hogy azt gondolnánk, amit akarunk, és abban hinnénk, amiben akarunk, hagyjuk, hogy külső hatások irányítsák a belső világunkat – az elménk világát. Ez zavart okoz, és szándékunktól eltérő eredményekhez vezet.
Mindannyian saját magunk építjük fel a magánzárkánkat felhalmozott előítéleteinkből és feltételezéseinkből. Biztosan te is ismered ezeket:
• Nekem ehhez nincs elég eszem
• Nekem ehhez nincs elég pénzem
• Nekem nincs erre elég időm
• Nincs felsőfokú végzettségem
• Félek a kudarctól
• Túl öreg vagyok már ehhez
• Túl fiatal vagyok még ehhez
Az ilyen negatív gondolatok megtalálják az utat az elmédhez, és állandó ismételgetésükkel addig befolyásolod a tudatalattidat – azt a csodálatos helyet, ahol az érzelmeid laknak, és ahol bármi lehetséges -, hogy már ők diktálják helyetted, mire gondolj.
Jó, ha ismerjük a kapcsolatok dinamikáját, de ugyanilyen jó, ha ismerjük magunkat. Mert akkor tudjuk, mit miért csinálunk, mi miből ered.
Hinnünk kell abban, hogy az vagyunk, aki lenni szeretnénk, amíg azzá nem válunk.
Mindannyian ugyanazt a csatát vívjuk. Mindannyian a kényelem és a teljesítmény között ingadozunk. Vívódunk, hogy megelégedjünk-e a középszerűséggel, vagy hogy vállaljuk-e a szenvedést azért, hogy minden átkozott percben a legjobbat hozzuk ki önmagunkból.
Csak nagyon kevesen tudják, milyen érzés legalul lenni, én azonban közéjük tartozom. Olyan, mint a futóhomok. Megragad, magába szív, és nem ereszt el többé. Ha így él az ember, könnyen sodródni kezd, és ugyanazokat a kényelmes döntéseket hozza meg, amelyek újra meg újra padlóra küldik.
A romantikus szerelem mindennél erősebben táplálja bennünk a teljesség utáni vágyat. A kapcsolat általában úgy indul, hogy azt hisszük, meg fogjuk ismerni a másikat, és titokban azt reméljük, hogy mindenben egyetértünk. Ehelyett a végén kiderül, hogy sokkal inkább magunkat ismertük meg.