A tanítás gyökere keserű, de gyümölcse édes.
A nevelés művészetének egyik elve, amelyet szem előtt kellene tartaniok mindazoknak, akiknek gyermeknevelő terveik vannak, a következő: gyermekeket nem az emberi nem jelenlegi állapota szerint kellene nevelni, hanem a jövőben lehetséges jobb állapota szerint, vagyis az emberiség eszméje és egész rendeltetése szerint. Ez az elv rendkívül nagy fontosságú. A szülők rendesen úgy nevelik gyermekeiket, hogy a mai, bármily romlott korba beilleszkedhessenek. De jobbra kellene őket nevelni, hogy a jövőben ezáltal jobb állapotok keletkezhessenek.
Az alkotó emberek megtanulják, amit meg akarnak tanulni, hogy rendelkezzenek az eredetiségükhöz és zsenialitásukhoz szükséges eszközökkel. Nem tudhatjuk, mennyi kreativitást öl meg az iskola a tanulást előtérbe helyező tantermekben.
A megszokás következtében még a legragyogóbb tehetség is veszít magából.
Soha nem engedtem, hogy az iskoláztatásom megzavarja a tanulmányaimat.
Tudni annyi, mint mindent sajátunkká tenni, nem függeni a példától, és nem sandítani vissza a mesterre.
A tudást csak akkor tudjuk megemészteni, ha jó étvággyal habzsoltuk.
Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud.
Nem a tudásban van a boldogság, hanem a tudás megszerzésében.
Még mindig jobb fölöslegeset tudni, mint semmit.
Még ha fél lábbal a sírban állnék is már, akkor is tanulnék.
Nekem ne mondják el, hogyan kell a tangót táncolni, hanem állítsanak be oda, és mutassák meg, és járják végig velem a tangót először szabályosan, hogy miután nagyon tudom szabályosan, úgy tudjak szárnyalni, mint egy angyal. Ugye, tulajdonképpen ez az igazi tanítás.
A tanárok csodálatos misszionáriusok, akik arra esküdtek fel, hogy közvetítsék a tudásukat nyomorúságos fizetésük ellenére és ezer nehézség közepette. Legalább el kellene gondolkodni annak a lehetőségén, hogy felelősségteljes feladatukhoz méltó elismerést kapjanak.
Ha az állam – vagy a párt vagy bármely más kollektívum – tudja, tudni véli, hogy milyen alattvalókat akar a maga számára „faragni” az iskolai „gyerekanyagból”, akkor mindent el fog követni, hogy korlátozza a tanszabadságot, illetve hogy egyáltalán ne hagyja érvényesülni (miközben esetleg szép frázisokat mond a tanulás és a tanítás szabadságáról). Az ilyen iskolát mindig jellemezni fogja a többféle – és mint tudjuk, teljesen hatástalan – ellenőrzés, modernebb formában a mérések, feladatlapok tömege.
Minél kevésbé ellenőrzik a helyi hatóságok és a központi hatóságok a működését (még anyagi értelemben is), annál jobban működik az iskola.
A hajszolás a tananyagban nem ér semmit. A felejtés számára hajszolunk és tanítunk.
A gyerekek számára szervezett iskolában csakis a gyerek érdekét lehet szem előtt tartani.
Iskolai pluralizmust akarunk, valamennyi életképes – a szülők által keresett és elfogadott – iskola jog- és esélyegyenlő kínálataként. Tehát: magától növekvő vegyes erdőt, ültetett monokultúra helyett.