A hajszolás a tananyagban nem ér semmit. A felejtés számára hajszolunk és tanítunk.
A gyerekek számára szervezett iskolában csakis a gyerek érdekét lehet szem előtt tartani.
Iskolai pluralizmust akarunk, valamennyi életképes – a szülők által keresett és elfogadott – iskola jog- és esélyegyenlő kínálataként. Tehát: magától növekvő vegyes erdőt, ültetett monokultúra helyett.
Minden diktatúrában nagyobb a tananyag, mint a demokráciában. (…) Minden diktatúrában sokkal korábban kezdődik a gyerek életkorát tekintetbe nem vevő iskolai oktatás – nevezetesen már az óvodában -, mint a demokráciákban.
Az intelligencia egy bizonyos kvantuma velünk születik. Hogy ezt ki tudjuk-e hozni magunkból, környezetünktől függ. Senkiből nem lehet többet kihozni, mint ami benne van. De sokszor fordul elő, hogy kevesebb bontakozik ki, mint amennyi lehetséges lenne.
A gyereket be kell vezetni ebbe a mai világba, igen, fel kell készíteni, hogy tájékozódni és élni tudjon benne, hogy érdekeit felismerje és érvényesíteni tudja. De súlyos – a társadalom jövőbeli lehetőségeit is romboló – tévedésnek tartom azt a közkeletű felfogást, hogy a tanításnak, a tanulásnak – az iskolázásnak – a gyereket a társadalom (vagy kisebb közösségei) politikai, gazdasági vagy egyéb elvárásaihoz kell idomítania, szabnia, megfaragnia.
A mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára, mert abban van jó és rossz, a legkisebb királyfi megküzd a sárkánnyal, vagyis felveszi a harcot a rossz ellen. Van benne élet és halál, igazmondás és hazugság, vagyis minden, ami egy etikai világképhez tartozik.
A jó iskola kérdése nem az, hogy „lássuk, mit nem tudsz”, hanem, hogy „mit tudsz”, a te sajátos képességeid (és az intelligenciák legalább nyolcféle formája) szerint.
Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem.
Aki úgy gondolja, hogy a tanulás drága, próbálja ki, milyen a tudatlanság.
Motivációs idézetek tanuláshoz, Oktatás idézetek, Tudás idézetek
Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet,
Példálózás helyett példát mutatnék,
Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék,
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék,
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot,
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék,
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném,
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat,
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről,
És többet a szeretet hatalmáról.
Elsősorban azért nehéz őszintének lennünk a gyerekekkel, mert sokszor magunknak is képtelenek vagyunk igazat mondani. Hazudunk magunknak, hazudunk a szomszédainknak. Minden önéletrajz egy hazugság. Azért hazudunk, mert arra tanítottak minket, hogy elérhetetlen erkölcsi elvárásoknak feleljünk meg. (…) Ebből következően egész oktatási rendszerünk is tele van hazugsággal. Az iskolák továbbadják azt a hazugságot, hogy az engedelmeskedés és a szorgalom erények, s hogy a történelem- és a francia nyelvtudás műveltséget jelent.
Egy teljesen racionális világban csak a legjobbjaink mehetnének tanárnak, a többieknek be kellene érniük valami kevesebbel.
Olyan világban élünk, ahol az embereket jobban érdekli, hogy melyik egyetemre jártál, mint az, hogy mi a vezetékneved.
Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.
Érdemes lemenni a halpiacra, és megnézni a rákokkal teli hordókat. Soha nem kell fedelet tenni rájuk, mert ha az egyik rák megpróbál kimászni, a társai belekapaszkodnak, és visszahúzzák. A rossz társaság is pontosan így hat a gyerekekre.
Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.
Minden kisgyerek okos, a legtöbb ember ostoba. Ezt teszi a nevelés.
A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.