A tanítás szó bizonyos értelemben a tudás befecskendezését jelenti, de én úgy vélem- hála Agnes nővérnek- hogy tanítás voltaképpen nincs is, csak tanulás létezik.
Oktatás idézetek
A fiatal franciát, amint hazájának politikai súlyáról vagy kulturális nagyságáról van szó, túlhajtottan szubjektív érzelmekre nevelik és nem objektivitásra. Ennek a nevelésnek lényege az, hogy mindig általános megállapításokra szorítkozik, amelyek azután, ha kell, állandó ismétlések útján a nép vérévé válnak. Nálunk ellenben nemcsak negatív nemtörődömséggel találkozunk, hanem még azt a keveset is kiölik a népből amit nemzeti öntudatként az iskolában magába szedett. A politikai mérget hordozó pockok még ezt a keveset is kilopják a nép széles rétegei szívéből, feltéve, hogy a nélkülözés és nyomor romboló munkája után erre még egyáltalán sor kerülhet.
A történelmi gondolkodásmódnak az a formája, amelyet én az iskola padjaiban ismertem meg, végigkísér egész életemen. A világtörténelem, a napjainkban lejátszódó történelmi események tehát a politika megértésének kiapadhatatlan forrása maradt számomra. Nem akartam tanulni a történelmet, hanem azt akartam, hogy a történelem tanítson engem!
Pályám utolsó tizenöt-húsz évében gyakran gondoltam rá: talán civil sorsom is szerencsésebben alakul, ha elvégzem a főiskolát. Az a négy év segített volna fokozatosan átkerülni a gyerekkorból a fiatalember állapotába. Szó szoros értelmében szűzen kerültem a színészlét sajátos viszonyai közé. Az kemény.
Tanár és tanítvány összehangolódása éppúgy szerencse és önfegyelem dolga, mint a házasság vagy bármely más, felnőtt és felnőtt közötti viszony.
Elszégyelltem magam, hogy én talán nem is írtam, nem is köszöntem meg a tanáraimnak, és attól kezdve igyekeztem leveleket írni és megköszönni. Úgyhogy mindenkitől tanulhatunk, még egy kisiskolástól is, sosem késő. Lehet, hogy gondoljuk, de elfelejtjük a tanárainknak megmondani, hogy milyen fontosak voltak a mi életünkben. Pláne a mi korunkban, nyelték a krétát és nagyon szorgalmasan felkészültek, a kémiatanárom szemléltetett, bemutatott kísérleteket, mi meg elfelejtjük megköszönni. Fontos lenne, hogy ők is tudják, milyen fontos volt, amit tettek.
Ha a Vassarban egy tanár kérdezett valamit, általában csend volt, amíg a diákok a választ fogalmazgatták magukban. Aztán néhány kéz bizonytalanul a levegőbe emelkedett. Dartmouthban még szinte el sem hangzott a kérdés, máris minden kéz a magasba lendült. A fiúk kapásból válaszoltak, és néha tévedtek. De ott megtanultam valamit: ugrani kell a lehetőségre.
A tanítás és a tanulás valójában két különböző feladat – két független és eltérő folyamat. A tanítás és a tanulás közöt fennálló számos különbség közül nem is az a legjelentéktelenebb, hogy a tanítás folyamatát az egylk ember valósítja meg, míg a tanulás egy másikban zajlik le. Magától értetődik? Természetesen. De érdemes elgondolkodni rajta. Mert amennyiben azt akarjuk, hogy a tanítási és a tanulási folyamat eredményesen haladjon együtt előre, akkor a maga nemében páratlan viszonynak kell fennállnia a két önálló organizmus között – valamiféle ,,kapcsolatnak”, láncszemnek vagy hídnak a tanár és a tanuló között.
Lehet a gyermeket könyvből nevelni, de minden gyermekhez más könyv kell.












