219 idézet
A kultúra mindig azon szenved hajótörést, hogy az uralkodó osztályokat úgynevezett középiskolai oktatásban részesítik, amiből csak iszonyú tudatlanság, meg szellemi és erkölcsi éretlenség származik, az értelmi képesség természetellenes és káros használatának eredményeképpen. Járni és öltözködni sem tanulna meg egyetlen gyerek sem, ha a keze, lába vasban volna s csak akkor és aszerint mozoghatna, amikor és ahogy a gondozói rángatják.
El sem tudod képzelni, milyen veszettül izgató kézbe venni egy emberi lényt, és gyúrni belőle egy másikat, egy egész másikat – pusztán azzal, hogy újra tanítjuk beszélni! Ez azt jelenti, hogy áthidaljuk a legtátongóbb űrt, ami elválasztja egymástól a társadalmi osztályokat és a lelkeket!
Némelykor úgy szeretném eldobni felét annak, amit megtanulásra feladnak, mert a túlterhelt elme felét sem tudja élvezni a legnagyobb fáradsággal szerzett ismeretnek. Úgy gondolom, teljes lehetetlenség egy nap alatt négy-öt könyvből, ugyanannyi nyelven, ugyanannyi tárgyról olvasni anélkül, hogy az olvasás célját el ne veszítenénk szemünk elől.
A kollégiumba, úgy látszik, azért mennek, hogy tanuljanak és nem azért, hogy gondolkozzanak. Mikor a kollégium kapuin átlépünk, a legkedvesebb élvezetektől, a könyvektől, az elmélkedéstől és a magánytól megválunk, azok ott maradnak a susogó fenyők között.
A gyermeket mindegyik tanító be tudja ültetni a tanterembe, de nem mindegyik tudja rábírni, hogy tanuljon. A gyermek nem tanul jókedvvel mindaddig, míg nem érzi, hogy tőle függ, tanul-e vagy pihen. A gyermek addig kell, hogy megismerje a győzelem örömét s a sikertelenség szomorúságát, amíg nem kerül döntő elhatározásra sor, amikor aztán minden habozás nélkül, bátran kell, hogy megvívja harcát az unalmas tankönyvekkel.
Nem az én felelősségem, hogy a diákjaim törődnek-e a tanulással vagy sem. Az érdeklődés belőlük kell, hogy fakadjon, nem belőlem.
Számtalan oka van a holokauszt tanulmányozásának és tanításának, de talán a legfontosabb ezek közül az, hogy megakadályozzuk a megismétlődését.
Számomra két dolog fontos: hogy az előadásokon a darabok lelkét, atmoszféráját igyekezzem megragadni; és hogy tanítsak, magyarázzak. Talán sokkal inkább tanár vagyok, mint bármi más. Mindaz, amit teszek: kísérlet, hogy érzéseimet, gondolataimat a zenéről másokkal közöljem. Ennek az „átadásnak” mindig szükségét érzem. Sohasem akarom felhígítani mondandómat: arról beszélek, amit érzek és gondolok egy adott zeneművel kapcsolatban, még akkor is, ha a gondolatmenet esetleg mélyebb filozófiai problémákhoz vezet.
Madisonban laktunk, apám pap volt és igen szegény. Nem volt pénzünk, hogy építészeti iskolába járassanak. Madisonnak, szülőhelyemnek viszont volt egy mérnöki iskolája a Wisconsini egyetemen és ennek egy igen kedves mérnökkari dékánja, Allan D. Connover professzor. Munkát adott és ezért fizetést. Így finanszírozta egész egyetemi mérnöki tanulmányaimat. Egész idő alatt dolgoztam is. (…) Ha csak három hónappal tovább maradtam volna az egyetemen, mérnöki diplomát kaptam volna. De én bizony nyugtalanul igyekeztem építésszé lenni; elindultam a magam útján. Chicagóba, hogy munkához lássak Adler és Sullivannél.
A hatvanas években Kis-Szebenben tót és német iskolák voltak, én kerültem az iskolát, ahol rendszeresen a nadrágjainkat porolták.
Az egyetemet végeredményben én is csak úgy tekintettem, mint néhány évi haladékot. Időt nyerni, mielőtt felnőtt leszek.
Véleményem szerint azért nem szeretik a mai gyerekek a népszokásokat, mert nem ismerik azokat. Idegen nekik ez az egész világ, nem ismerik a szavakat, kifejezéseket. Tehát az anyanyelvi fejlesztésben is óriási szerepe van a néphagyományok, népszokások ismeretének. Ha látja, megismeri, megérti, hogy mi van benne, lehetetlen, hogy ne szeresse. És ha még meg is játssza, övé a szokás!
1959-ben a győri tanítóképzőbe hívtak. Jó világ volt, hiszen rögtön első évben vonós zenekart szervezhettem, néprajzi szakkört indíthattam. Ennek a szakkörnek köszönhetem azt a mérhetetlen tudást, amivel rendelkezem. Hiszen tanítványaim érdeklődési köre olyan szerteágazó volt, hogy tanítva tanultam. Meggyőződésem, hogy a kultúrát csak aktívan lehet elsajátítani, a passzív hallgatás, az semmi. Időmet sosem sajnáltam arra, hogy tanítványaimmal ne csak az órán találkozzam, hanem segítsek nekik népdalt gyűjteni, kutatni.
Zeneakadémiai élményeim közül hegedűóráimat idézném fel, ahol egy-egy hegedűórán csak úgy ömlött a zene, ömlött az emberség. Nekünk is hozzá kellett szólni, megtanultunk tanítani, problémákat észrevenni.
A legtöbb országban a közoktatás is erre a programozásra épül. Leadják a tananyagot, te pedig mondd vissza szóról szóra az elhangzottakat. A diktatúrákban soha nem a gondolataidra kíváncsiak, hanem a memóriádra. Igazi robotképző. Megkérdőjelezés nélküli, önálló gondolkodást mellőző tudatmódosítás. Ezt a jelenséget a hétköznapi életben is gyakran megfigyelheted.
A futás legádázabb ellenségei a tornatanárok. A büntetőkörök, amíg a többiek önfeledten fociznak vagy kosaraznak, örökre elveszik a legtöbb diák kedvét a futástól.
Gyermekkorodban, kedves olvasóm, bizonyára te is megismerkedtél Euklidesz geometriájának égbenyúló épületével, és talán több tisztelettel, mint szeretettel emlékezel erre a büszke várra, amelynek vég nélküli lépcsőin lelkiismeretes tanítóid megszámlálhatatlan órákon át hajszoltak fölfelé.
Az urak azt tanították az iskolákban, hogy Erdély román föld s az emberek elhisznek mindent, amit tanítanak nekik. Most aztán megvadultak és háborút akarnak. Így van ez, ha nem az igazságot tanítják az iskolában. Akkor jobb, ha nincsenek is iskolák…
A szakdolgozatírást felhasználhatjuk arra (még ha egyetemi tanulmányaink többi része kiábrándulást vagy frusztrációt okozott is), hogy újra felfedezzük a tanulás pozitív, előre mutató értékét, s ne ismeretek felhalmozásának tekintsük, hanem a tapasztalatok kritikus feldolgozásának, egy (a jövőben is hasznos) képesség megszerzésének, amely lehetővé teszi a problémák felismerését, módszeres megoldását és a kommunikáció elfogadott szabályainak megfelelő kifejtését.
Motivációs idézetek tanuláshoz, Oktatás idézetek, Tanulás idézetek
