Egy igazi lány nem tökéletes. Egy tökéletes lány pedig nem igazi.
A legnagyobb opportunisták éppen a tükrök. Csak önmagukért léteznek, válogatás nélkül szolgálva mindenkit.
Ha a vér az élő testben kering, értelemszerűen az élet jelképe. Ám ha kiontják, a halállal válik egyértelművé, a gonosz tettet és az elmúlást, az erőszakos véget jelképezi. A vér az erőszak jele is – a háborúé.
Az emberek, akárcsak a „nagy” politikusok esetében, képtelenek arra, hogy tárgyilagosan szemléljék az illető életének azokat a szakaszait, amikor még nem voltak híresek. Egy Napóleonban az utólagos krónikások már gyermekként is látni vélték a későbbi (amúgy kétséges) nagyságot. Ha a gyermek Nagy Ember így vagy úgy megnyilatkozott, bármit tett vagy mondott, azt már a későbbi nagy fényben úgy látták, mintha e nagysága lám, már akkor is megnyilatkozott volna, csak azok a szűk látókörű játszótársak vagy ostoba felnőttek nem vették észre.
Ahányszor az ember megerősíti uralmát a természet fölött, ahányszor újabb tudományos érdemeket szerez – annyiszor veszít el valamit a világ titokzatosságából.
Többet kell adnom az embereknek abból, amit akarnak, és abból, ami egyelőre elérhetetlen számukra. Nem hiszek abban, hogy luxusnak számítana bemenni egy olyan botlba, ahol nem engedheted meg magadnak, hogy vásárolj. Szerintem az a luxus, ha bemész egy boltba, és meg tudod venni az ott kapható dolgokat.
Nem akarom törvényekkel megakadályozni, hogy az emberek úgy érezzenek, ahogy jónak látják, és azt csinálják, amit akarnak, ha ezzel másoknak nem ártanak. Azt hiszem, az embereknek joguk van arra, hogy buták legyenek, ha úgy akarják, mert az is lehet, hogy a dolgok között, amiket én „ostobának” minősítek, egy új felfedezés rejtőzik.
Egy fegyver önmagában se nem jó, se nem rossz. Az számít, hogy ki használja.
Száz csúnya igazságnál szebb egy rendes hazugság. Olyan igaz, ami csúnya nagyon sok van, de a hazugság majdnem mindig szép. Hiszen az a rendeltetése, hogy megszépítsük vele a kibírhatatlan igazságot.
A hírünk olyan, amilyennek mások gondolnak. A személyiségünk olyan, amilyennek látszunk. A jellemünk valódi lényünk.
Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán… Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal… annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet.
Ha mi hibázunk, azt a Gonosznak tulajdonítják. Ha Isten hibázik, azt a Természetnek.
Isten minden teremtménye gyilkol, számtalan formában. Vedd csak a vadont… az egyik faj elemészti a másikat, mi pedig az iparral kipusztítjuk az összes fajt és a vadont. Csak ezt ööö… civilizációnak hívjuk, nem gyilkosságnak.
A körülményektől függ az, hogy valami méreg vagy nektár.
Jobb olyan emberként meghalni, akire büszke vagyok, mint olyanként élni, akit megvetek.
– Remélem, nem tartja udvariatlanságnak, ha megállapítom: maga az ismeretségünk első félórájában annyit hazudott, hogy az egy hosszú házaséletre elég lenne. (…)
– Minden férfinak ez a baja. Olyankor és olyasmit kérdez, amikor és amire hazudni kell.