Két szárnya van a magyar nemzetnek, mellyel a magasba emelkedik. Az egyik igenis a szabadság kultusza, a szabadelvű eszmék követése, de a másik a nemzeti öntudat és a nemzeti érzések felébredése.
A magyar nemzet nem pusztulhat el és ha a sírba tennék is, előbb – utóbb fel fog támadni.
Szegény hazánk! Haldokló nemzetünk!
Szép életed volt: ezer hosszu év!
Temetésed is szép lesz, elegáns
Párisban szövik szemfödeledet.
Felismertem azt, hogy kétféle emberre van szüksége a magyar embernek. Az egyik egy szuperhős, a másik pedig egy ellenségkép, valaki, akit utálni tud. És én azt gondolom, hogy mind a kettőt meg tudom testesíteni, megvan ehhez a képességem és a karizmám.
A kormány az országért van, tehát fölötte a nemzet mindenkor intézkedhetik.
Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország.
A devizahitelezést egy nemzeti tragédiának vélem, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Az egy olyan abszurd dolog volt, ami szakmailag nonszensz és emberileg gyalázatos.
Nálunk képtelenség egységet teremteni bármiben is. Ez lehet, hogy valami nemzeti átok.
Jó néhány skótot ismerek, akire az erős akarat a jellemző. Ha eljönnek Skóciából, annak csak egy oka lehet: sikert akarnak elérni. A skótok nem azért indulnak útnak, hogy elmeneküljenek a múlt elől, hanem azért, hogy magasabbra jussanak. Ezt világszerte látni, de különösen Amerikában és Kanadában.
Nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérdekek szolgája – világéletemben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni.
Magyarország volt is, van is. A kérdés most az, hogy lesz-e.
Sokat töprengtem, és hosszasan mérlegeltem, hogy kimondjam-e, de kimondom, hogy Magyarország és a magyar politika az elmúlt több mint fél évtizedben rossz útra tévedt. A rendszerváltás nagyszerű, felemelő eszményei elhalványultak, bepiszkolódtak. A nemzeti és politikai közösség megosztottá vált. A politikai küzdelem az emberek többségének szemében kétes értékű, felelőtlen hatalmi játszmává silányult, az okos közéleti vitát felváltotta a kommunikációs gügyögés.
Kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Oroszország egyenes és őszinte hozzáállását az eseményekhez az utóbbi időben arra használják fel, hogy országunkat növekvő ambíciókkal vádolják. Mintha azoknak, akik erről beszélnek, nem lennének semmilyen ambíciói.
Amerika többféle nemzetiségű és vallású emberből áll, de mindannyian a Föld nevű űrhajó utasai vagyunk, ezért tisztelnünk és segítenünk kell egymást ezen az utazáson.
Fontosnak tartom, hogy ne álljunk idegenekként a határon túli honfitársainkhoz, ne tápláljuk a széthúzást. Nem volt könnyű akkor, most sem az. Rengetegszer megkapom, hogy szerb vagyok, és otthon kellene élnem. Én magyar vagyok, akinek az ősei előtt egyik napról a másikra húztak egy vonalat, majd azt mondták, mostantól szerb állampolgár vagy. Az üzenem a határon túliaknak, hogy maradjanak erősek, az anyaországomban élőknek pedig, hogy ne feledkezzünk meg a honfitársainkról.
A határon túli magyarnak azt jelenti a haza, mint a sivatagi embernek a víz. Egy sivatagi embernek a víz lelkiállapot.