Az öröm szükséglete oly erős, hogy sok fájdalmat is képes elviselni érte az ember. Az öröm pozitív minőség. Ilyen a munka élvezete, egy jó könyv vagy egy jó barát; öröm, ha lekoptatjuk a bőrt a térdünkről, megmászván a Matterhornt, öröm a sanghai-i Bund zsivaja, vagy szerelmesünk kapualjból felhangzó füttye; az öröm nem más, mint kaland és remény és lelkesedés és az, hogy „egy szép napon megtanulok festeni”; öröm, ha egy jót eszünk, ha megcsókolunk egy csinos lányt, vagy ha egy jót blöffölünk a börzén. Öröm az, amit az ember élvezettel tesz; amin szívesen elmélkedik; amire jó visszaemlékezni; és néha még az is, ha olyan dolgokról beszél, amit – jól tudja – sohasem fog végrehajtani.
Hiszem, hogy mindannyiunkban ott bujkál a kalandvágy, ám a legnagyobb kaland az, ha nap mint nap szembenézünk a felelősséggel.
Ahogy Hemingway mondta, csak egyvalami tud elrontani egy napot: az emberek. Én vagyok az az ember, aki elrontottam az életem.
Életünk folyamán mindannyian felkelünk (ki korán, ki valamivel később), dolgozni megyünk, hogy megkeressük a napi betevőre valót, a végtelenségig ismételjük ugyanazt, rossz, jó, vagy éppen kiemelkedő eredménnyel, esete válogatja. Ám ritkán tesszük fel a kérdést: vajon miféle anyagból gyúrtak bennünket? Talán mert félünk attól, hogy milyen választ kapnánk.
Boldog az, aki felülemelkedik a hétköznapi ügyeken.
Nincs az az ügy a világon, amely számára ne következne el a döntő pillanat.
A romantikus filmek mind ott érnek véget, hogy a szerelmesek örök hűséget esküsznek egymásnak. A dalok, a versek, a könyvek döntő többsége is a szerelemről szól. És ez így van jól. De – ha közhely is – az élet mégiscsak ott kezdődik, ahol a romantikus filmek véget érnek. Hogy akarnék-e filmet nézni az életről? Van nekem saját életem, minek nézném meg a tévében is?
A lelkes embereket mindenki szereti, még akkor is, ha történetesen az autómosás, a kerti grillezés vagy a kézimunka iránt lelkesednek.
Az élet nem főpróba, hanem előadás. Minden élesben megy, nincs módod javítani. Ma dől el minden, tessék komolyan venni a napjaidat.
A dohányzás a középszerű emberek időtöltése, az unatkozó tunyáké, akik életük egyharmadát átalusszák.
Minden nap egy tanítómester, aki arra tanít meg, amit soha más napokban meg nem taníthat.
Egy nagy tett iránya eltéríti a történelmet útjából, de valószínűleg ugyanígy hatnak a kisebb cselekedetek is mind, csak nem olyan nagy mértékben, egészen az elguruló kavicsig, amelyet félrerúgtunk az ösvényen, vagy egy csinos kislány megpillantásáig, amitől elakad a lélegzetünk, avagy egy kis vonásig, amit a körmünkkel a kert földjében húzunk.
Politikában, hitelügyletben és szerelemben átkozottul keveset ér a becsületszó.
A Hold egy darabka csoda, amely minden éjszaka feljön a nehéz időkben is, hogy ne felejtsük, minden napnak megvan a maga szépsége.









