A könyvek menekülést jelentettek számomra. Manapság szent élvezetként tekintek egy jó kötetre, aminek segítségével ott lehetek, ahol épp kedvem tartja. Ez a legkedvesebb időtöltésem.
El sem tudom képzelni, hol vagy ki lennék az olvasás elengedhetetlen segédeszköze nélkül.
Felismerések, információ, tudás, ösztönzés, erő – mindez ott van egy jó könyv lapjain.
A borzalom olvasása végül ugyanolyan adrenalinömlésre vezet, mint a borzalom maga. A könyvvilág nem külön világ, folyékony a határvonal – a tintán keresztül folyik bele a mozgások képe. A képzelet maga sem varázsol újat – csak a meglevőt önti át egy szerényebb vagy kívánatosabb formába.
Jóllehet bajban lennénk, ha meg kellene fogalmaznunk, hogy minek alapján állapítjuk meg, hogy a rengeteg könyv közül melyik a szemét és melyik az igazi érték. Mégis, ha ott van a szemünk előtt, rögtön észrevesszük.
Aki olvasni szeret, az az unalom óráit, amelyek elkerülhetetlenek életünkben, gyönyörűséges órákra cseréli fel.
Én azt tartom, amíg valaki nem olvasott el minden régi könyvet, semmi jogcíme sincs rá, hogy az újakat többre becsülje.
Aki járt velem Afganisztánban, tudja, miért imádom Sebastian Junger, „Háború” című könyvét.
A szakácskönyv az egyetlen könyv, amiről elmondhatjuk, hogy boldoggá tette az embereket.
Popper Pétert nagyon szeretem, néha napokig jár az agyam egy-egy témán, amit az ő könyvében olvastam.
Valamikor arról lehetett megismerni egy úriembert, hogy milyen könyvei vannak, manapság meg arról, hogy milyen könyveket nem ad vissza.
Ugyanazon könyv tizenkét év alatti újabb és újabb kiadásainak az egyszerű összehasonlítása számot ad a vezetők gondolkodásának és öntudatának az elfajulásáról.
A könyv mindenhova elkísér, lapjairól régen elporladt gondolkozók szólnak hozzánk. Türelmes is, mert ha küszködünk a megértéssel, a nehéz részeket újra meg újra átolvashatjuk, és sohasem hánytorgatja föl a tévedéseinket. A könyv kulcsfontosságú a világ megértéséhez, nélküle nem lehetnénk aktív tagjai egy demokratikus társadalomnak.
A könyvek nem ritkán a könyvekről szólnak: olyan, mintha egymás között beszélgetnének. Ennek fényében a könyvtár számomra mindennél izgatóbb volt. A hosszú, évszázados mormogás színhelye, egy felfoghatatlan dialógus az írótáblák között, egy élő dolog, az erő tartálya, amit nem uralhat emberi ész, a titkoknak számtalan elme által épített kincstára, mely túléli alkotóit és közvetítőit.
A könyvek mindig további könyvekről beszélnek, és minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el.
A szellemből anyag, majd újra szellem: ímé a könyv e köznapi csoda. Elérhető lesz az elérhetetlen, ha fölveszed, s le nem teszed soha.
Azért írok a gyerekeknek, mert gyerekkoromban a könyvek mentették meg az életem. Megmutatták, hogy ha akarom, erős lehetek, akár új bőrt is növeszthetek, ha az enyém túl vékony, vagy nem megfelelő színű. A könyvek révén az lettem, ami a valóságban soha: bátor, merész és természetfeletti módon gyors. Ezt akartam visszaadni. Azoknak a gyerekeknek, akik számkivetettnek érzik magukat, akiknek a tehetségét még nem fedezték fel, akiknek a képességei még nem nyilvánultak meg – meg akartam mutatni nekik, hogy egyszer eljön az ő napjuk.
