Csapó Gábor

Általában az élet napos oldalán álltam, csapattársaimmal fantasztikus generációt alkottunk, és valljuk be, nem nagyon volt olyan játékostársam, akit ne küldtem volna a mennybe – ezt persze sosem vártam vissza tőlük. Megmosolyogtat, amikor csak említés szintjén is negatív hangvételben beszél bárki is erről a korszakról.

Tibit én vittem le annak idején a KSI-be Königh Gyuri bácsihoz, édesapjával, Benedek Miklóssal sokat beszélgettem a Fészek klubban, ha mondhatok ilyet, én indítottam el a kisgyerek Benedek Tibor pólós pályafutását. És pár hónap múlva Gyuri bácsi azt mondta, hogy ilyen helyes, szorgalmas gyerekkel még életében nem találkozott. Maga Tibor definiálta nagyon helyesen, hogy az ő tehetsége a szorgalma. Az az alázat és szerelem, amit a sportág iránt mutatott, példátlan.

Nyertünk kilenc bajnokságot, de csak két BEK-et. Ha azt mondom, hogy négyet is nyerhettünk volna, talán keveset is mondok. Akkoriban a klubmérkőzéseket lehetett a legkönnyebben manipulálni, elcsalni. Egy olimpián úgy-ahogy korrektül fújtak, egy vb-n is, de onnantól lefelé már akadtak furcsaságok. Volt olyan BEK-meccsünk Nyugat-Berlinben, ahol két jugoszláv játékvezető fújt, és a zsűri elnöke is jugoszláv volt. Félidőben már ő is elbeszélgetett a két bíróval, hogy fejezzék be azt, amit művelnek. Már neki is sok volt. A harmadik, negyedik negyedet aztán korrekten levezették. A magyar sportdiplomácia akkoriban gyenge volt, de utólag már minden szép, minden így volt jó, ahogy volt.

Egy pólós van, akire minden tekintetben felnézek, aki a sportág évtizedek óta uralkodó Maradonája: az olasz Eraldo Pizzo. Ő vezeti szerintem a rangsort, s az ugyancsak olasz Gianni De Magistrisszel, valamint Faragó Tamással mi következünk a sorban.

(Nemzeti Sport, 1982. március 13.)

Minden idők egyik legjobb edzője azt mondta, hét úszóedzés ér fel egy kétkapussal, hét kétkapus edzés ér fel egy első osztályú mérkőzéssel, és hét első osztályú meccs jelent egyetlen válogatott összecsapást. Ez a gondolatmenet megtámadhatatlan.

Lehet beszélni jó edzésről, és még jobbról, de a lényeg, hogy egy húszéves játékos minél többet legyen a vízben, ez az úgynevezett babelmélet. Mindegy mit csinál, csak a nyakáig érjen a víz!… A baj az, hogy manapság egy játékos sem akar No. 1 lenni, nincs bennük elég önbizalom, megrázza őket egy lánnyal való szakítás is, hetekig nem tudnak koncentrálni az edzésre, nem elég kemények, nem elég vagányak… A mi hibánk is, persze, mert még mindig a Szittya – Vértessy féle edzésmódszerrel dolgozunk, nem merjük forradalmasítani a fölkészülést… Az edzői munka legfontosabb része a pénzszerzés lett. Ha rendes fizetést tudok adni a játékosoknak, mindent megtesznek, kiköpik a tüdejüket, ha kérem, ám tizenvalahány ezrekért badarság csodákat várni…

(Reform, 1991. december 5.)

Jómagam a foci és póló mellett kosár-, kézi-, röplabdában és teniszpályán is bizonyítottam.