Valamiféle megnyugvás lehet a befejezés. Valami olyasmi, hogy tudom is én, milyen távon futsz, aztán elérsz a célvonalhoz, és felsóhajtasz: megcsináltam! De nem, soha. Megint újra kell kezdened az egészet.
Van a türelem… A türelem, ami a legértékesebb dolgokhoz szükséges. Kivárni egy szépséges rózsa nyílását. Megvárni egy gondolat szavakká érését. Megalkotni egy sejtelmes mosolyt rejtő képet. Megkomponálni egy zenét, mely a Kedveshez repít. Mind-mind türelem, idő, kitartás. És hit. Hit a szeretetben, a szépségben, a csodában. Hit a türelem gyümölcsében.
Az lesz a győztes, aki talpon marad,
Gátat nem ismer, mindig előre halad.
Nem tartja vissza soha semmilyen ellenfél,
Aki nem fél, és mindent túlél.
A különbség a győzelemhez vagy a vereséghez vezető út között leggyakrabban az, hogy abbahagyod-e vagy sem.
Soha egyetlen percig nem fordult meg a fejemben, hogy feladom. Mert hiszek abban, hogy az ember legfőbb dolga ezen a világon, hogy az álmait valóra váltsa. Higgyétek el, sohasem késő!
Tudnod kell, hogy sok-sok vázlat után születik meg a remekmű! Ne add fel! Egy életed van, egyetlen dobás. Nem érdemes kishitűen, félszegen egy helyben topogni, vagy duzzogva félreülni. Tudj kacagni saját kudarcaidon, és kezdd elölről!
Van, hogy csak egy pillanatot kapsz… Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért… Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az Igazi Pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is. Ami örökké tart.
Minden tűz kialszik egyszer, de az ember megmarad, hogy újra és újra tüzet rakjon, és meglássa benne a saját örömét vagy bánatát.
Semmi sem lehetetlen, ha a szándék mellett időt és energiát is áldoznak rá.
Csak az segíthet győzelemre minket, ha annak ellenére is folytatjuk, hogy egy cseppnyi energiát sem érzünk.