A magyar tragédiának az a lényege, hogy a szocializmus és a nemzeti függetlenség eszméje szembekerültek egymással.
Nagy Imre
1896. június 7. - 1958. június 16.
magyar politikus, gazdaságpolitikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1953 és 1955 között, valamint az 1956-os forradalom alatt a Minisztertanács elnöke
A magyar nép ellen, nemzeti érzései, becsülete és önérzete ellen a legalávalóbb, a leghazugabb vád az ellenforradalmiság vádja. Ez az egész nemzet arculcsapása. […] A magyarországi szovjet megszállást és annak fedezésére ürügyül kellett kitalálni a magyar „ellenforradalomról” szóló mesét. Magyarországon nem volt ellenforradalom.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Elárultam, de nem az eszmét, hanem a rendszert, amely elárulta az eszmét. […] Amiként a múltban sem voltam, most sem vagyok áruló..
Ameddig véges szellemi és fizikai erőmből futja, küzdök. Soha nem leszek közömbös, kishitű vagy lemondó. […] Ha magamra maradok is itt – vállalom.
[…] én Magyarországot önként el nem hagyom, legfeljebb elhurcolhatnak […] politikai magatartásomról csak mint szabad és független ember fogok nyilatkozni.
Az európai történelem viharzása során századokra alámerült magyar nép 1848-ban a kor haladó eszméivel újra magasba emelkedett és csodálatos, hősi küzdelemben a szabadságszerető népek élére került. Bizonyságát adta annak, hogy a haladás, a népszabadság és a humanizmus magasztos eszméiért vívott áldozatos küzdelemben egy maroknyi nép is naggyá és dicsővé tud lenni!
(Centenáriumi beszéd – Parlament, 1948. Március 15.)
Kossuth, Táncsics, Petőfi! Van-e igaz magyar hazafi, kinek orcáját ne gyújtaná pirosra a nemzeti büszkeség érzése e nevek hallatán?
Nemzeti egység a jelszavunk, ezzel indultunk el Debrecenből. A nemzeti egység hatalmas szolgálatokat tett a magyar népnek. […] Ez lesz az erőnk, amely hivatva lesz felemelkedésünk útját tovább egyengetni. […] Egységben az erő. Régi nagy igazság ez, és végre ennek az igazságnak tudatára ébredtünk. A régi, ősi átok megszűnt. A magyar nem marakodik, gyűlölködik egymás közt. […] Ez az összefogás véget vet az átoknak, és létrejön a magyar nemzeti egység, amely minden magyar erejét egy célra, az ország újjáépítésére tömöríti. Kossuth, Petőfi, Táncsics szellemében jön létre ez az egység. 1848 hagyományai adják a programját. […] Ez a nagy, hatalmas nemzeti egység viszi győzelemre a mi ügyünket, a magyar szabadság ügyét!
(Beszéd– Kapuvár, 1948. Április 18.)
A magyar nép millióinak leghőbb vágya, hogy végre eljöjjön számukra az az idő, amikor becsületes munkájuknak élhetnek, és munkájuk gyümölcsét zavartalanul élvezhetik. Ez a magyar nép akarata, és szerény véleményem szerint ennek megvalósítása a tisztelt Ház legnagyobb feladata.
A magyar nép a felszabadulás óta fényes bizonyítékát adta élniakarásának. De nagy erőfeszítésekre csak akkor képes, ha a nemzet egységét nem bontják meg belső egyenetlenségek, ha tetterejét nem vonják el az alkotómunkától áldatlan belső küzdelmek.
A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.