Akik a legközelebb állnak az emberhez, épp azok hisznek a legkevésbé a képességeiben, mindaddig, amíg fényes bizonyítékot nem szolgáltat, amely fölöslegessé teszi a hit segítségét.
Kapcsolatok idézetek
Van az ölelés… az ölelés, amely annyi gondolatot, érzést szül. Amely oly sokat jelenthet, annyi mindent kifejez. Az ölelés, amelyben lehet barátság, lehet szeretet, lehet szerelem, lehet Élet. Az ölelés, amely mindig készen áll, hogy felmelegítsen. Az ölelés, amely kellemes, meleg, puha, jó.
Az ember „valahová tartozási” szükséglete olyan, mint egy fa gyökérzetének a talaj: be kell kötődni ahhoz valahová, hogy a viharoknak ellen tudjunk állni.
Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája.
Csakis akkor teremthetünk kapcsolatot intuíciónk és bölcsességünk forrásával, ha identitásunkat és önértékelésünket többé nem embertársaink véleménye határozza meg; mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy imádjunk valamit, a kérdés csak az, vajon a vélemény, vagy saját szívünk istenét akarjuk-e imádni?
Ha megállapítottuk, meddig terjed a felelősségünk, képesek leszünk eleget tenni kötelességeinknek, és elengedni azokat a dolgokat, amelyekért nem mi vagyunk a felelősek. Így több örömünket lelhetjük abban, ha támogatjuk embertársainkat, és harmonikusabb együttműködésen alapuló kapcsolatot létesíthetünk velük.
Néha a társak találnak ránk, és hiába próbáljuk távol tartani őket, akkor is helyet találnak az életünkben, míg rá nem eszmélünk, hogy szükségünk van rájuk.
Tápláljuk gyermekeink testét: de milyen ritkán tápláljuk az önbecsülésüket! Ha valami tetszik, készségesen ismerd el és nyilvánosan dicsérd meg – és az emberek dédelgetni fogják, kincsként őrzik majd, egész életükön át ismételgetik a szavaidat – évtizedekkel azután is, amikor te magad már régen elfeledted őket.
A mások iránti érdeklődés, az emberi kapcsolatokra vonatkozó minden más szabállyal együtt, akkor éri el célját, ha őszinte. Ez nem csak arra a személyre igaz, aki érdeklődést mutat, hanem arra is, aki iránt érdeklődést mutatnak.
Őszintén éreztesd a másikkal, hogy kettőtök közül ő a fontosabb!
Szokás mondani, hogy azt bántod, akit szeretsz. Ez fordítva is igaz.
De jönnek majd új közös kapcsok, láncok,
megtartóbbak, mint minden karolás:
futnak arcomon, arcodon a ráncoks majd fonalai őszülő hajaknak
tanítják, mi az összetartozás,
amelyet ketté Isten sem szakaszthat.
Sokan félnek az egyedülléttől. Egyszerűen rettegnek attól, hogy magukban legyenek. Ezért kell melléjük mindig valaki. Azt hiszik, társra vágynak, holott csupán a visszajelzések miatt van szükségük a másik emberre. Valójában eszközként használják a partnerüket. Olyan tükörként, amelynek mindig azt kell sugároznia, hogy ők a legszebbek, a legokosabbak és a legügyesebbek. Amint eltűnik a tükör, egyedül maradnak, és megszűnnek a visszajelzések. Hirtelen úgy érzik, mintha – nincs rá jobb szó – elhalványodnának! Borzalmas érzés lehet, hiszen ettől azonnal felszínre bukkan az önszeretet hiánya.
Az ember legjobb gyógyszere a másik ember.
Van a híd… Egy pici, romos erdei kőhíd. Talán évek, évtizedek óta nem lépett rá senki. Környékét belepte a gaz, köveit a moha. Már senkinek nem fontos. Ám egy napon két ember érkezik. Felfedezik a kis hidat. Felfedezik maguknak. Letelepednek rá. És ezen a napon a híd életre kél. Mert ezen a napon sokkal fontosabb küldetést tölt be, mint korábban bármikor. Ma nem a patak két partját fogja összekötni, hanem két ember szívét, lelkét. A híd, ha soha többé senki rá sem néz, akkor is fontosabb már, mint sok nagy társa, amelyek folyamok vizén segítik át naponta emberek ezreit. Két ember számára ez a pici, romos híd örökre híd marad.
A tolerancia tulajdonképpen csak múló érzület lehet: elismeréshez kell vezetnie. Megtűrni annyit jelent, mint megsérteni.
Szerelmesnek lenni könnyű. Még akkor is, ha halálosan nehéz. Mert a szerelem csak úgy ráesik az emberre. Nem kell érte tenni semmit. Olyan, mint egy gyümölcs, ami pont a fejedre pottyan, amikor elsétálsz egy gyümölcsfa alatt. Hogy fájni fog, az biztos, de attól még édes. De egy kapcsolat… az több, mint egy koppanás. Az a gyümölcs befőzése. Sok munka van vele, és lehet, hogy felforr. Vagy, hogy nem jól ízesítetted. Esetleg kukacos gyümölcs is került bele.
A beszéd maga a civilizáció. A szó, még az ellentmondó is, összekapcsolja az embereket. A szótlanság elszigetel.
Ha mindenki tudná, mit beszélnek róla embertársai, nem lenne négy barát se a világon. Kiderül ez azokból az összeveszésekből, amelyeket a néha visszamondott, tapintatlan pletykák okoznak.
Halkan szólj, különben azt fogják hinni, hogy csak figyelmet követelsz. Gyengéden szólj, hogy mindenki megismerje a szeretetet. Nyíltan beszélj, különben azt fogják hinni, hogy rejtegetnivalód van. Őszintén szólj, hogy senki se érthessen félre. Gyakran szólj, hogy szavaid eljussanak mindenkihez. Tiszteletteljesen szólj, hogy senki se fosztassék meg a tisztelettől. Szeretetteljesen szólj, hogy minden szavad gyógyíthasson. Énrólam szólj minden szavaddal. Tedd egész életedet ajándékká. Soha ne feledd, te magad vagy az ajándék. Légy ajándéka mindenkinek, aki életedbe lép, és akinek életébe te belépsz. Óvakodj attól, hogy bárkinek az életébe lépj, ha nem lehetsz ajándéka is egyben.
