Két ember között a legkisebb távolság a nevetés.
Létezik olyan táplálék, amit nem a szájunkon át veszünk magunkhoz… a test és a lélek csészét formál. Amikor találkozol valakivel, valami becsöppen a csészébe.
A másokkal való kapcsolataimban arra a következtetésre jutottam, hogy hosszú távon nem segít, ha másnak mutatkozom, mint ami vagyok. Nem használ, ha nyugodtan és kedvesen viselkedem, mikor valójában mérges és kritikus vagyok. Nem jó, ha úgy teszek, mintha tudnám a megoldást, ha egyszer nem tudom. Nem használ, ha szívélyesnek látszom, amikor éppen ellenséges vagyok. Nem használ, ha magabiztosnak akarok tűnni, mikor éppen bizonytalan és rémült vagyok. A legtöbb hiba, ami emberi kapcsolataimban előfordul, a legtöbb eset, amikor nem tudok másokon segíteni, éppen annak tulajdonítható, hogy valamiféle védekezésből másképp viselkedem kifelé, mint ahogy belül érzek.
Nincsenek naiv elképzeléseim az emberi természetről. Nagyon jól tudom, hogy az emberek hihetetlenül kegyetlen, borzalmas, destruktív, éretlen, regresszív, antiszociális, bántó magatartásra képesek, védekezésből és belső félelemből. Ugyanakkor tapasztalataim legelevenebb és legvidámabb élményei közé tartoznak azok, amikor ilyen egyénekkel kerülök kapcsolatba, és közben felfedezem azt az erőteljes pozitív viszonyulási hajlandóságot, ami az ő és mindannyiunk legmélyebb rétegeiben él.
Látszólag csak kávéznak az emberek. De nem. Mert a kávé mellett egymás szemébe néznek, beszélgetnek, ötletek születnek, üzletek köttetnek, barátságok, szerelmek szövődnek. És a falak embertörténetek ezreit szívják magukba.
Sok ember fog ki- és besétálni az életedbe, de csak az igaz barátok hagynak lábnyomot a szívedben.
Olyan vagy, mint a tavasz, csak egyszer jősz egy évben s rövid a te országod, de míg itt vagy, minden felvirul körüled.
Minden emberi kapcsolatnak lényeges része, hogy szükség esetén a két fél bírálja egymást. E nélkül minden kapcsolat sekély vagy sikertelen.
Kiszámíthatatlan, kit találok vonzónak. Teljesen véletlenszerű, magam is mindig megdöbbenek rajta.
Az élet nemcsak arra való, hogy valaki egyvalamiben legyen csak jó. Használni kell azt, amit már elértünk, hogy a segítségével új kapcsolatokat szerezzünk, és még nagyobb dolgokat érjünk el.
Jaj annak, aki becsülni nem tudja azt, akit szeret.
Jobb, ha azért gyűlölnek, ami vagy, mintha azért szeretnének, ami nem.
Te is hangszer vagy, hegedű. Nem mindegy hát, hogy milyen kéz fogja le lelked húrjait. Ki az, aki a legcsodálatosabb, szívbemarkoló dallamokat tudja elővarázsolni belőle, és ki az, aki csak erőltetett, fülsértő lármát csap vele. Mert minden hangszernek megvan a maga zenésze, és minden léleknek megvan a maga zenésze.
Nem hiszek az örök együttlét meséjében. Tíz év valakivel bőven elég. Tíz év alatt rengeteg szeretetet tudsz adni.
Számtalan módon lelhetünk társra. És ezernyi oknál fogva kötődhetünk egymáshoz. De hogy egy társulás működjön, nemcsak be kell fogadni a másikat az életünkbe, de azt is el kell fogadni, ami fontos neki.
Szerelembe esni és párkapcsolatban lenni két teljesen különböző dolog.
Ha egy vér szerinti rokonom valami sértőt mond vagy olyat tesz, amivel nem értek egyet, akkor addig foglalkozom vele, amíg meg nem fejtem a gesztusát. Soha nem szakítanám meg vele a kapcsolatot hosszabb időre.
Csak remélni tudom, hogy mindig türelemmel, figyelemmel és megbocsátással fordultok a párotok felé, még ha magatok számára éppen elviselhetetlenek is vagytok, mert felismeritek, hogy a másik mennyivel jobb, mint ti. Persze könnyű mindent odadobni és kilépni egy házasságból, sokkal egyszerűbb, mint dolgozni érte és próbálni megtalálni a módját, hogy miként hozzuk rendbe. Kedves barátaim, mindig könnyebb elmenekülni, mint ott maradni az arénában és megküzdeni.
Ha valakit, akárki legyen az, meg akarunk ismerni, fokonként, óvatosan kell hozzá közelednünk, nehogy elfogultan, tévesen ítéljünk, amit később aztán igen nehéz jóvátenni, elsimítani.