Nem vagyok a szó liturgikus értelmében vallásos, vagy hívő, de megvan az én mély, személyes vallásom és hitem.
Nekem olyan nagyszerű szüleim voltak! Anyám nagyon érzékeny és kemény asszony volt. A tökéletes szeretetet és biztonságot adta nekünk a legnagyobb természetességgel. Később, amikor a gyerekeim nevelésénél egyszer nagyon tehetetlennek és tanácstalannak éreztem magamat, megkérdeztem tőle, hogy Te hogy tudtál nekünk ennyire jó anya lenni… Azt mondta erre a badar kérdésre, hogy „mert mindig voltam!”
A múltkoriban megnéztem magamat egy nemrég készült filmben. Hát úgy nézek ki, benne, mint az öreganyám.
Szokták kérdezni tőlem, hogy nem sajnálom-e, hogy nem más országban születtem, és nem ott lettem színész. Erre mindig azt felelem, hogy ha nem Magyarországon élek, sohasem lehetett volna ilyen gyönyörű, gazdag pályám. Isten engem a tenyerén hordozott.
A remek mestereknek és színésztársaknak köszönhetően folyamatosan fejlődhettem. Ma erre nincs mindig idő, azonnal teljesíteni kell, hogy az ember szerepeket kapjon. Nekem volt időm és lehetőségem megtanulni a szakmát.
Mindig el kellett hitetni velem, hogy érdemes újra és újra színpadra állnom.
Panaszkodunk folytonosan, ahogy panaszkodom én is, és nem vagyunk hajlandóak meglátni, milyen pokoli életek vannak. Tettünk azért, hogy csak kicsit is különbek legyenek? Igazán odafigyelünk egymásra? Próbálunk eléggé egymásnak – ki-ki a maga módján, a maga lehetőségei szerint – segíteni?
Nagyon bolond lett már a világ, sok szörnyűség történik! Ezt már nagyon nem szeretem!
Sok jó színésznek az a tragédiája, hogy nem kerül jó rendezők keze alá.
Én soha nem akartam színész lenni, mert el sem tudtam képzelni, hogy hogyan lehetek az.
Most az a feladat: legalább olyan méltósággal várni a halált, ahogy Váradi Hédi, Ruttkai Éva várták. Ők tudták, hogy közelít. Én talán még hozzájuk képest is olyan gazdag életet kaptam, hogy amikor nyolc éve meglehetős hirtelenséggel meghaltam kicsit, az Úr alighanem némi töprengés után úgy határozott: hozzuk csak vissza, ne legyen már ilyen könnyű a távozása.
Meg kell tanulni szeretni, hiszen az ember visszakapja érte a jutalmát.
Az ember fiatalon sok mindent könnyedén átlép. Akkor még meg kell teremtenie önmagát. Így, hogy kifele megyek az életből, így viszont már rettenetesen fáj az emberi szenvedés.
A nyolcvanharmadik évemet taposom, illetve fordítva kell mondani helyesen, hogy a nyolcvanharmadik év tapos engem.
A baloldaliság nekem szolidaritás az alul levőkkel, a szerencsétlenekkel, a nehéz sorsúakkal, azokkal, akiket félrelöknek az útból.
Az ember soha nem lesz igazán jó a pályán, ha elégedett önmagával. Nincs az a sikeres pálya, ahol ne lehetne elhullani négyszer-ötször.
Aki valamifajta művészettel foglalkozik, annak szerencse nélkül nem megy.
