Az egymásrautaltság csodálatosan összekovácsolja az embereket. Ezekből a szoros kötelékekből pedig tapasztalatom szerint szinte mindig hatalmas erő fakad.
Te anya, azt a virágot hogyan kell locsolni? (…) Úgy kell locsolni, hogy őszinte vagy a lánnyal, figyelsz rá, de ő is figyel rád, nem veszekedtek egymással, hanem még időben megbeszélitek a problémákat, betartjátok egymásnak, amit ígértetek, észreveszed, amikor fáj neki valami, ahogy ő is észreveszi, ha neked fáj valami, és bátran el mered neki mondani, amit érzel, legyen az jó vagy rossz.
A kiegyensúlyozott párkapcsolat kialakulásának elején fontos, hogy a két ember egyforma erővel ássa ki a párkapcsolatának alapjait. Nyugodtan hasonlíthatjuk egy ház felépítéséhez mindezt. Mindenkinek meg van szabva a közös alap rá eső részének a megfelelő kiásása.
A legtöbb mai ember hazugságokkal átszőtt, nyomorúságos párkapcsolatban tengődik.
Az együttélés alapja gyakran nem a kölcsönös szerelem és tisztelet, hanem a félelem az egyedülléttől, a társfüggőség – pedig boldog csak a szabad ember lehet.
Keress olyan embereket, akik nem gátolnak, hanem erősítenek; akik jó gondolatokra serkentenek, és szelet adnak szárnyaid alá.
Van értékesebb gyöngyszem annál, amiért még az életét is kockára teszi valaki? Van. A lélek gyöngye. Aki ezt keresi, lemerül a szeretett lény végtelen lélek-óceánjának legmélyére, és ott keresi azt, amiről tudja, hogy az övé, ami rá vár ebben a tiszta, csodálatos óceánban. Lemerül és keres…
Mi lehet a kedvesség fokmérője? Mitől függ, hogy ki kap többet, és ki kevesebbet? Nos, a kedvesség fokának „szabályozója” nem benned van. Hanem a másikban. A kedvesség foka a másikon múlik. Tőle leszel igazán kedves.
Van a kód… A kód, ami lehet egyszerű, néhány betű, vagy számjegy, de lehet ezek bonyolult, kombinált sorozata is. A lényeg, hogy valamihez utat nyit, valamit véd, ami a tiéd. (…) Van egy kód, ami nem tárgyhoz, nem tulajdonhoz kötődik. (…) Ez a kód két helyet képes megnyitni. Két lelket. Egy érzés. Érzed? Mintha belém lennél kódolva, mintha beléd lennék kódolva. Jöhet bárki, bármi, senki nem tudja ezt a kódot feltörni, megsemmisíteni. Vagy megfejteni. Senki. Ez a kód senki más számára nem érthető, nem értelmezhető. Ez a kód csak a miénk. A tiéd és az enyém. Csak mi ismerjük. A világ legbiztosabb kódja. Te és én.
Van az egész… Az egész, amit, ha kettévágsz, már nem lesz teljes, nem lesz elég. Az egész azért egész, mert éppen akkora, éppen annyi, amekkorának, amennyinek lennie kell. És ha kettévágtad, és megpróbálod újra eggyé tenni, már nem sikerül, vagy nem lesz tökéletes. Nem lesz teljes, nem lesz elég. Nem jobb lesz, hanem rosszabb. De van egy kivétel. Van valami, ami attól lesz tökéletes, hogy kétfelé választották. Különös, de így van. Az egyet ketté kell választani, hogy aztán valaha, valahol újra egy lehessen. És tökéletesebb legyen, mint a kezdetkor. Több… és jobb. A két fél járja a maga útját. És az út során gazdagodik. Tapasztalatokat szerez, kincseket gyűjt, megismeri a világ csodáit. És egy napon… igen, egy napon találkozik önmagával. És megtörténik a csoda. A lélekcsoda. A sok-sok kincs eggyé lesz, és sokkal többé válik. Így a két fél az egyben már nem egy lesz, hanem annál sokkal, sokkal több. Egész.
Van egy híd… Egy olyan híd, amelyhez nem kell kő, nem kell beton, nem kell építőmunkás. Mégis, szilárdabb, erősebb bármilyen emberkéz alkotta hídnál. Nincs állandó helye, mindig ott keletkezik, ahol szükség van rá. Ott keletkezik, ahol két ember találkozik. Két ember, aki szereti egymást, akinek szüksége van egymásra. Mert ez a híd mosolyból épül. Ott és akkor. A mosolyhíd.
Mindenkit agyon lehet ütni egyetlen szóval és meg lehet szerezni egy másikkal.
Minden emberi kapcsolatban ott van a fájdalom, és… két ember között, még ha nagyon erős szálak fűzik is össze őket, akkor is megmarad egy kis távolság, amelyet csak a szeretet tud áthidalni, de annak is minden pillanatban meg kell küzdenie ezért.
Ha csak két ember lenne a világon, vajon hogyan jönnének ki egymással? Segítenék egymást, bántanák egymást, hízelegnének egymásnak, kígyót-békát kiabálnának egymásra, csatáznának, kibékülnének; sem egymással, sem egymás nélkül nem élhetnének.
Nem tetszik, hogy az emberek a gépekhez meg az okostelefonokhoz vannak kötve, hogy az emberi kapcsolatok is azon keresztül alakulnak. Egyre jobban elvész a személyes találkozás varázsa, egyre kevésbé figyelnek oda egymásra az emberek.
Előfordul, hogy találkozom valakivel, és az első perctől úgy érzem, már nagyon régóta ismerem. És van olyan, aki bármit tesz, nem tudom közel engedni magamhoz, mert kettőnk között húzódik egy gigantikus fal. Szerintem ez az előző életeinkre vezethető vissza.
Csodálni annyit jelent, mint elismerni az illetőről, hogy széles e bolygón ő a legszebb, a legjobban öltözött, a leggazdagabb és a legokosabb.
Idegenekkel könnyebb, hisz csak egy pillanatra érintkezik az életetek. Nem okozhatsz nekik csalódást, mert nem tartozol nekik semmivel és ők sem várnak tőled semmit. A barátokat könnyű megbántani – ők mindent szeretnének.
Sokszor tényleg csak az is elég, ha valaki rád nyitja az ajtót, s azt érzed: odafigyelnek rád.