A boldog ember túlontúl elégedett a jelennel ahhoz, hogy sokat gondoljon a jövőre.
Most még javíthatunk a helyzeten. Csökkenthetjük a természetre gyakorolt nyomást, változtathatunk fejlődésünk irányán, és ismét olyan fajjá válhatunk, amely összhangban él az eleven környezettel. Csak elhatározásra van szükségünk. A következő néhány évtizedben utoljára lesz lehetőségünk arra, hogy szilárd és tartós otthont alakítsunk ki magunknak, és visszahozzuk azt a gazdag, egészséges és csodálatos világot, amit hajdani őseinktől örököltünk. A tét a jövőnk ezen a bolygón; az egyetlenen, amelyikről biztosan tudjuk, hogy életet hordoz.
Sokszor rossz, hogy nem tudhatjuk, mi vár ránk, és azt kívánjuk, bárcsak ismerhetnénk a jövőt. De ez ostobaság! Ha mindent tudnánk, egyszerűen elviselhetetlen lenne az élet. Nem tehetünk semmit, jön, aminek jönnie kell.
A múlt csak azoknak fontosabb mindennél, akik már nem számolnak a jövőjükkel.
Mert bármennyire szeretnénk, a megbocsátás nem tudja megváltoztatni a múltat. A jövőt viszont igen.
Jövendőnk Isten kezében van, de hogy igen fényes kilátásokat igérne, azt elhinni csakugyan optimismus kell, ámbár a jelennél jobbat nem remélnünk lehetetlen.
Az erős hit maga életerő és cselekedet, a jövő biztosítéka; aki pedig a hitetlenséget és lemondást hirdeti, az az öngyilkosság és a halál apostola.
Ha a jövőben le is táborozunk a Marson, egyáltalán nem mennyországot építünk majd; rövid idő elteltével egymással civakodó törzsekre szakadunk, és háborúkat fogunk folytatni. Nem a marslakókkal, hanem egymással. A bennünk fortyogó nyughatatlanságtól hajtva előbb-utóbb kimerítjük, kizsigereljük azt a bolygót is, hiszen mindig kint keressük a megoldását annak a problémának, ami igazából legbelül van.
(Vona Gábor: Mondj igent az emberre, 14.old.)
Igazából nem reménykedem semmiben a jövőt tekintve. Remélem, hogy lesz elég csizmám, hogy tudjam váltogatni őket. Tulajdonképpen ez a lényeg, semmi több.
Az űrkutatás rohamos fejlődésének ismeretében már nem lehet elfogadni azt a kifogást, hogy „soha nem lesz lehetséges a csillagközi utazás”. A ma fiatal generációja ezt a „lehetetlenséget” a jövőben már realitásként fogja megélni!
Úgy látom, hogy a felelősségem növekedésével egyre jobban érdekel a bolygónk jövője.
A jelenre szinte nem is gondolunk; de ha mégis, csak azért, hogy ennek a világánál próbáljuk elrendezni jövőnket.
A jövő az igazi szörnyeteg,
nem a mumus az ágy alatt.
A múlt csak valami, amit
holnap megpróbálunk lefutni.
A szörnyeteg az igazi jövő.
Az ismeretlen.
A még át nem lépett határ.
A még nem vállalt kihívás.
A még fel nem ismert potenciál.
A még meg nem szelídített sárkány.
Egyirányú Ütközőpályán,
ahol már nincs visszaút,
a jövő, a sárkány,
mindig ránk vár,
mindig látja, hogy jövünk.
hát emeljük fel a fejünket,
nézzünk a szemébe,
és figyeljük, hogy figyel.
Aki a jövőtől, vagy a sikertelenségtől fél, maga von határt működési körének.