Add, hogy imámban ne kérjek semmit,
de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged.
Isten idézetek
Pusztán saját erőnkből nem juthatunk el Istenhez. Csak akkor juthatunk el hozzá, ha magához emel bennünket.
A Biblia szavai, melyek szerint Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, nem azt jelentik, hogy az Isten egy ember a mennyországban, hanem azt, hogy az ember Isten a földön.
Értelemmel ítélni annyi, mint Isten nézőpontjából érzékelni a világot.
Ha az ökröknek, a lovaknak vagy az oroszlánoknak kezük lenne, és kezükkel művészeti alkotásokat tudnának készíteni, mint ahogy azt az emberek teszik, akkor az ökrök az istenüket valamilyen ökör, a lovak ló, az oroszlánok pedig oroszlán formájában festenék le.
Isten azonban soha nem késik, ő mindig pontos, mindig időben jelen van az élet minden útkereszteződésénél; elég, ha egy kicsit magunkba mélyedünk, vagy odafigyelünk másokra, s máris találkoztunk vele, s együtt folytathatjuk utunkat.
Egyetlen férfi sem bocsátja meg, ha nem bocsátanak meg neki. Az ilyesmi Isten kiváltsága.
Az igazán vallásos ember, ha a monoteisztikus eszme lényegét követi, nem könyörög semmiért, nem remél semmit Istentől; nem úgy szereti Istent, ahogy a gyerek szereti az apját vagy az anyját; eljutott ahhoz az alázathoz, hogy érzékeli korlátait, egészen addig a tudásig, hogy nem tud semmit Istenről. Isten az ő számára jelkép, amelyben az ember fejlődése egy korábbi szakaszában összegezte mindazt, amire törekedett, a szellemi világ, a szeretet, az igazság és a méltányosság birodalmát.
Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
Hol vagy? Ó, nem tudom! Mi rejt?
Magasság? Mélység? Van-e ég?
A tarka földi színpadon túl
elindulok mégis Feléd.
Uram!
A végtelen terében állsz,
végességünkre tárod ablakod.
Minden felborzolt tollú lény
a lét-nemlét keskeny peremén
ablakpárkányodon vacog.
A világ nem azonos Istennel, csupán teremtménye Istennek, ezért jelenhetett meg benne a bűn, a szeretet hiánya, ez a sötét és nyomasztó árnyék.
A Semmiből Isten felé
tartok a föld porában.
Micsoda szédítő, vad út
örvényén jár a lábam!
A múlt és a jövő fátyollal takarja el előlünk Istent; égesd el hát mindkettőt lángoló tűzzel!
Az Atya a tenyerén tart minket. A halállal áttesz bennünket a másik tenyerébe – ennyi az egész.
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Ha az Isten Változás és nem Állandóság, ha Isten Növekedés és Fejlődés, akkor nincs többé szükség a megbocsátás fogalmára. A megbocsátás puszta fogalma eleve feltételezi a rosszat, az Eredendő Bűnt. De ha a fejlődés próbálgatás és tévedés útján való növekedés, akkor hogy lehet a tévedés bűn? Ha egyszer hozzátartozik a növekedéshez? Miért, egy anya talán úgy érzi, hogy meg kell bocsátania a gyerekének, hogy éretlen almát evett vagy a tüzes kályhára tette a kezét? Szerettél már valaha igazán valakit vagy valamit? Például egy nőt: voltál már szerelmes? Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk.
Az angyalok Isten legtisztább gondolatai, amelyek az igazság és a szeretet szárnyán szállnak.