Azon a napon, minden különös ok nélkül, elhatároztam, hogy futok egy kicsit. Így aztán elfutottam az út végéig, És amikor odaértem, gondoltam miért ne fussak a város végéig? És amikor odaértem, gondoltam miért ne fussak keresztül Greenbow megyén? Ott meg az jutott eszembe, hogy ha már ilyen messzire eljutottam, miért ne fussak végig a szép Alabama államon? Meg is tettem. Végigfutottam egyből egész Alabamán. És csak úgy egyszerűen tovább kellett mennem. Elfutottam egészen az óceánig. És amikor odaértem, az jutott eszembe, hogy ha már ilyen messzire jutottam, akár meg is fordulhatok és futhatok tovább. Amikor odaértem a másik óceánhoz, az jutott eszembe, hogy ha már ilyen messzire jutottam, akkor vissza is fordulhatok és futhatok tovább…és tovább. Mikor elfáradtam, aludtam, mikor megéheztem, ettem, mikor mennem kellett, azt mondtam, indulás!

Tudja, az a fura, hogy valamire emlékszik az ember, valamire nem. Emlékszem a legelső buszozásomra az iskolába, jól emlékszem. Igazán fura, mik maradnak meg az ember fejében. A születésemre például nem emlékszem. És nem bírom felidézni az első karácsonyi ajándékomat, vagy hogy mikor vittek először a folyópartra piknikre. Viszont arra jól emlékszem, mikor hallottam először a világ legédesebb hangját. Sose láttam olyan szépet életemben, mint az a kislány. Olyan volt, mint egy angyal. (…) Attól kezdve mindig együtt voltunk, úgy voltunk, mint a borsó meg a héja.

Dan hadnagy egyszer felhívott és azt mondta, többé nem kell törődnünk a pénzzel, én meg azt feleltem: az jó, egy gonddal kevesebb. Mama mindig azt mondta, hogy az embernek csak annyi vagyon kell, amiből megél, a többi csak felvágásra meg fennhéjazásra való.