A költészet inkább az általánosat, a történelem az egyedi eseteket mondja el.
Édes a hallott dal, de mit a fül
meg sem hall, még szebb.
A filozófiai alapigazságok csak akkor alapigazságok, ha szívverésünkben érezzük azokat: olvasunk nagyon szép dolgokat, de sohasem érezzük át teljességükben, míg magunk is meg nem jártuk a költő útját.
Ha a költemény nem jön olyan természetesen, ahogy levél sarjad a fán, jobb, ha egyáltalán nem is jön létre.
Attól, hogy egy vers depressziós, még nem biztos, hogy igazat mond.
A jó írók attól jó írók, hogy érdekes a személyiségük. Lehet, hogy részegesek, drogoznak vagy kibírhatatlanok, de egy mindegyikre igaz: különleges személyiségük van. Másként hogyan tudnának ennyire érzékenyek lenni a világra?
A könyvek mindig további könyvekről beszélnek, és minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el.
Semmitől sem félek jobban, mint a középszerűségtől; szerintem szerencsésebb, ha valami jó vagy nagyon jó, vagy akár nagyon rossz. Harminc ívnyi középszerűség – megbocsáthatatlan.
Azt mondják, hogy az alkotásnak vissza kell tükröznie az életet, stb. Mindez badarság; az író (vagy költő) maga teremti meg az életet, mégpedig olyat hoz létre, amilyen a maga teljességében előtte még nem létezett.
Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom.
A jó olvasó az, akinek az olvasás örömöt, élvezetet okoz, aki képes átélni a hősök sorsát, azonosulni tud velük, és ebben az érzelmileg megmozgatott állapotban tágul a világról és önmagáról való tudása.
Vannak szavak, amelyek leírásához, egymáshoz fűzéséhez az érzések adnak ihletet. Az érzések fonják össze ezeket a szavakat, mondatokat. Hiába kéri bárki, hogy írj valami szépet – lélek nélkül nem megy.
Feltámad sok már feledett szó, és feledésbe hull sok most kedvelt, ha netán így dönt a gyakorlat.
Nagy kérdés, remeket mi teremt: a tudás vagy az ihlet.
Az íróság ott kezdődik, mikor az ember felelősséget érez egy alany és egy állítmány összefűzésekor is; mert az is becsületvizsga; állítás, amiért helyt kell állni.
Semmi sem szerez annyi gyönyörűséget a szerzőnek, mintha azt látja, hogy munkáit mások tiszteletteljesen idézik.
Vagy írj olyat, amit érdemes olvasni, vagy csinálj olyat, amit érdemes megírni.