Nem én kések.
A világ siet.
Megbánni talán nem bántam meg semmit. Az csak idővesztegetés.
Nekünk arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, amely megadatik.
Azt mondják, a jó dolgokhoz idő kell, de az igazán nagyszerű dolgok egy szempillantás alatt történnek.
Aki a jövőben akar olvasni, annak a múltban kell lapozgatnia.
Néha olyan hirtelen és olyan hevesen történnek a változások az életben, hogy nincs idő feldolgozni őket. Időre van szükség, hogy leülepedjen az élmény, és a nyugalom csak akkor következhet be, ha az ember agya elegendő ideig lötyögött ide-oda a koponyájában.
Az idő mindent megváltoztat, még azt is, akik mi magunk vagyunk.
Az idő ellenünk dolgozik. Előbb-utóbb mindannyian képtelenek leszünk dolgokra, amik fiatalon még mentek.
Legbecsesebb nem megújuló erőforrásunk az idő, és ha méltányosan akarunk bánni vele, fontossági sorrendeket kell felállítanunk.
Minél távolabbra tekintünk hátra, annál messzebbre látunk előre.
Ha vitát nyitunk a múlt és a jelen között, felmerül annak a veszélye, hogy elveszünk a jövőben.
A valódi jelen idő a múlt olyan nehezen megragadható folyamata, melynek során a múlt felemészti a jövőt.
A jelen a múlt lenyomata, minden, ami benne van, következmény, okozat.
A jövő olyasvalami, ami elkülönült szándékkal mindig létrehozható, de sohasem a jelennel harcolva.
Az idő valójában nem egy kilőtt nyíl, egy óra vagy egy folyó, hanem a lét ízeinek ingadozása.
Úgy tartják, öregek nélkül nincs múlt, gyerekek nélkül nincs jövő. Múlt és jövő nélkül pedig nincs jelen.
A fiatalság átmeneti állapot, (…) majd az idő megoldja.
Pótolsz… folyamatosan pótolsz. Valamit és valakit. A hiányt és Őt. Az Ő hiányát. Pótolod vásárlással, utazással, kozmetikussal, apró élvezetekkel, olvasással… Csak éppen vele nem. Ám ne feledd: ma még megteheted. Amíg fiatal vagy, mindezt megteheted. De elérkezik az idő, amikor nem utazol, nem vásárolsz, nem mész kozmetikushoz, nincsenek apró élvezetek. És Ő sem lesz. Amikor a legnagyobb szükséged lesz rá. Már csak a hiány marad. Pótolhatatlanul.