Amikor valamin nem tudjuk túltenni magunkat, ez rendszerint azért van, mert még mindig neheztelünk valakire.
Az emberek különbözőképpen viselkednek, amikor dühösek. Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja. Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk. (…) Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki a világon nem tud változtatni, csak én magam!
A harag vagy a megbántottság óriási mértékben erősíti az egót azzal, hogy növeli az elkülönültségtudatot, hangsúlyozza a többiek másságát, és megteremti a „nekem van igazam” látszólag megtámadhatatlan, erődítményszerű, mentális „hadállását”. Ha látnád a testedben lezajló élettani változásokat, amelyek e negatív állapot valamelyikébe kerülve benned lezajlanak; ha tudnád, hogy azok miként befolyásolják a szíved, az emésztő- és az immunrendszered működését és számtalan egyéb testi funkciódat, akkor a napnál világosabb lenne számodra, hogy ezek az állapotok valójában kórosak: a szenvedésnek s nem az élvezetnek a formái.
Derekabb lenne, ha ki-ki aludni hagyná a maga haragját: mert nem lehet tudni, kiben mi lakik, kicsiny ember, nagy bot, a kis csupor hamar felforr, sokan mennek gyapjúért, s nyírtan jönnek vissza, az Isten megáldotta a békességet, s megátkozta a versengést; mert ha a bezárt, megszorított, megnyaggatott macska is oroszlánná lehet: Isten a megmondhatója, hogy én, aki ember vagyok, mivé nem lehetek.
Nagyon hamar dühbe gurulok, de éppen olyan hamar el is felejtem. Azzal én is tisztában voltam, hogy amikor megverettem XY-t, akkor azt mondtam, hogy verjék meg! Ezt hirtelen felindulásból mondtam, de nem arra gondoltam, hogy meghaljon, csak arra, hogy verjék meg. Aztán ezt megbántam, de már késő volt. Tehát bizonyos szituációkban fel tudom fogni, ha valamit elkövetek, az nem helyes. De vannak olyan szituációk, amikor nem tudom felfogni.
Minden ember akkora, amekkora dolgok feldühítik.
Életem során gyakran kellett visszanyelnem a szavaimat, és be kell valljam, hogy mindig egészséges étrendnek találtam.
A gyűlölet olyan, mint a lappangó rákos megbetegedés, szétmarja a személyiséget, és eleszi az élethez szükséges egységet. A gyűlölet elpusztítja az ember érzékét az értékek iránt és az ítélőképességét. Arra készteti, hogy a gyönyörűt visszataszítónak lássa, a visszataszítót pedig gyönyörűnek, arra készteti, hogy összetévessze az igazat a hamissal, és a hamisat az igazzal.
Sötétséget sötétséggel elűzni nem lehet, csak a fény teheti azt. A gyűlöletet nem űzi ki a gyűlölet, csak a szeretet teheti azt.
Amikor be voltam tépve, éjszaka vagy kora hajnalban nem volt ajánlatos szóba elegyedni velem. Úgy viselkedtem, mint egy undok, kötekedő seggfej. Teljesen kivetkőztem magamból, mintha Jekyll és Hyde lennék.
A másik személy ellen irányuló harag valójában a saját felelősségem elhárítása az emocionális konfliktusok terén.
Soha nem egyes személyekre voltam dühös, inkább arra, amit képviselni akartak.
Néha kitör belőlem az állat. Egy tizedmásodperc alatt képes vagyok racionálisból irracionális emberré változni.
Elfojtott dühömet ne lássa más
Csak a falak őrizzék titkomat
Mert bennem őrült láng ragyog
Én idelenn idegen vagyok.
Ha egy dühödt pillanatban türelmet tanúsítasz, száznapi bánattól menekülsz meg.
Nem lehetsz dühös céltalanul, és én segítettem, hogy irányt adhass a dühödnek.