A gyűlölet olyan, mint a lappangó rákos megbetegedés, szétmarja a személyiséget, és eleszi az élethez szükséges egységet. A gyűlölet elpusztítja az ember érzékét az értékek iránt és az ítélőképességét. Arra készteti, hogy a gyönyörűt visszataszítónak lássa, a visszataszítót pedig gyönyörűnek, arra készteti, hogy összetévessze az igazat a hamissal, és a hamisat az igazzal.
Sötétséget sötétséggel elűzni nem lehet, csak a fény teheti azt. A gyűlöletet nem űzi ki a gyűlölet, csak a szeretet teheti azt.
Amikor be voltam tépve, éjszaka vagy kora hajnalban nem volt ajánlatos szóba elegyedni velem. Úgy viselkedtem, mint egy undok, kötekedő seggfej. Teljesen kivetkőztem magamból, mintha Jekyll és Hyde lennék.
A másik személy ellen irányuló harag valójában a saját felelősségem elhárítása az emocionális konfliktusok terén.
Soha nem egyes személyekre voltam dühös, inkább arra, amit képviselni akartak.
Néha kitör belőlem az állat. Egy tizedmásodperc alatt képes vagyok racionálisból irracionális emberré változni.
Elfojtott dühömet ne lássa más
Csak a falak őrizzék titkomat
Mert bennem őrült láng ragyog
Én idelenn idegen vagyok.
Ha egy dühödt pillanatban türelmet tanúsítasz, száznapi bánattól menekülsz meg.
Nem lehetsz dühös céltalanul, és én segítettem, hogy irányt adhass a dühödnek.
Ahol harag van, amögött mindig fájdalom húzódik meg.
Igen, balhés voltam. Az utcai verekedéssel vezettem le a dühöt, amit a szüleim iránt éreztem. Az otthonom sohasem volt biztonságos, nagyobb biztonságban éreztem magam az utcán.
Kiadom a dühömet amíg mindenki kínlódik,
mert nálam az összes sor indulatból íródik.
Vannak tüskék, amelyek mélyen beágyazódnak a bőr alá. Nem tudnak felszívódni. Sokáig észre sem vesszük őket, aztán egyszer csak fájni kezdenek.
Mi, modern, tanult, városlakó népek, kiabálunk a járművekkel, játékvezetőkkel, számlákkal, bankokkal, gépekkel – a gépekkel különösen sokat. Ez utóbbiaknak, valamint rokonainknak jut a legtöbb kiabálás. Nem tudom, mire megyünk vele. A gépek, a tárgyak csak hallgatnak, mintha mi sem történt volna, még a rugdosás sem használ mindig. Ami pedig az embereket illeti, nos, azt hiszem, a Salamon-szigetek lakóinak igaza van. A kiabálás bizony megöli az élőlények lelkét. Furkósbotok és kövek összetörhetik a csontjainkat, de a szavak szívünket törik össze.
A haragból vita alakul ki, a vitából beszélgetés, a beszélgetésből tettek.
Bármikor robbanni tudok, a életem a zaj és a robbanás, egy vihar vagyok, egy csapás!
Nincs olyan konfliktus, amelyet ne lehetne megoldani, hacsak a valódi felbujtója rejtve nem marad.
Elragadtatni könnyű magunkat – ez mindnyájunk adottsága -, de az már nem könnyű – és nem is vagyunk mindnyájan képesek rá -, hogy arra haragudjunk, akire kell; annyira, amennyire kell; akkor, amikor kell; azért, amiért kell; és úgy, ahogy kell.
Fiatalként robbanékonyan dühös voltam. Azt hiszem, a rögbi mentett meg, mivel az nem más, mint szervezett erőszak.
