Aligha filozofálna az ember, ha a halál nem volna.
Olyanokat, akiknek hosszú életet kívántunk volna, életük virágjában ragad magával a halál, semmirekellők pedig magas kort érnek meg. Kegyetlen valóság ez, nem jó, ha áltatjuk magunkat.
A halál (…) az a pont, amely sokszor még befejezése előtt lezárja a mondatot, és utána már csak másokban marad valami emlékezet vagy utóhatás.
Azt mondják, az egész életed lepereg a szemed előtt a halálod előtti pillanatban. Először is: az az egy pillanat egyáltalán nem egy pillanat – örökké tart, tengernyi idő.
Nem félek a haláltól, mert tudom mi.
Olyan, akár a többi földi holmi.
Csak az él, aki minden pillanatban kész a halálra. Aki elkészült a halálra, az elkészült az életre is.
Enyém az élet – ujjongott -, mert majdnem enyém volt a halál. Végre igazán élek.
Jobb volna élni messze sivatagban,
vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt.
Az életnek semmi értelme nincs: a magány nem ment meg attól, hogy a végzetünkkel foglalkozzunk… a halál az élet képtelenségének megcáfolhatatlan bizonyítéka…
Számomra a zombik valódi rejtélynek számítanak. Manapság mindenki teljesen megőrül értük, én viszont sosem értettem ezt. Gondoljon bele: ha meghalnék, ám mégis visszatérhetnék az élők közé, akkor nem azzal tölteném az időmet, hogy mindenkit legyilkoljak. Hanem azt mondanám: „Hoppá, én vagyok a világ legszerencsésebb fickója! Hát nem nagyszerű? Üdv, maga csodás ember, jöjjön, mulassunk egyet!” Ha egy nagy durranással érne véget az életem és mégis visszajönnék valamiképpen, nem lennék dühös érte, hanem alaposan megünnepelném.
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Ne vádoljunk senkit a multért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, –
Most már… mindennek vége van!…
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett, –
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.
Küzdés az élet, nyugvás a halál;
Ha nyári égen fergeteg is áll,
Mit féltek! Igy virul fel a vidék,
S ha itt-ott fujt is, nem nagy veszteség.
Mióta sikeres vagyok, nem félek a haláltól. Ha sztár vagy, már halott vagy. Be vagy balzsamozva.
Próbálok vigyázni magamra. Nincsenek nagy félelmeim. A normális félelmem az elmúlástól van. Tudod, azt hiszem, mindannyian gondolunk erre, különösen, ha elérünk egy bizonyos kort. Biztos akarok lenni abban, hogy a feleségemről és a családomról gondoskodnak. Ezen kívül nincsenek nagy félelmeim.
Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik;
elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört!
