Nem félek a haláltól. Nem ijeszt meg.
Halál idézetek
Nem egy elképzelt lehetőség az, hogy meghalunk, hanem ez maga a valóság, amely komolyságot ad egész életünknek. A húsvét ünneplése pedig rávilágít ennek a ténynek a mindenkori aktualitására.
A halál ünnepélyes pillanatában minden ember, még ha hirtelen is hal meg, meglátja az elmúlt életének egészét maga előtt felsorakozni, annak apró részleteiben. Egy rövid pillanatra a személyiség eggyé válik az egyéniséggel és a mindentudó Én-nel. De ez a pillanat elég, hogy megmutassa neki az okok egész láncolatát, amik működnek az élete folyamán. Úgy látja, és megérti önmagát, hogy milyen valójában, a hízelgés vagy önbecsapás díszítése nélkül. Olvassa az életét, úgy marad, mint egy néző, aki letekint a színtérre, amit épp elhagy, megérzi és megismeri minden őt ért szenvedés igazságosságát.
Nem tudom, miért, de nem érdekel a halál, nem félek tőle. Az érzésem bár szemben áll mindennemű intellektuális felfogással, mégis azt gondolom, hogy minden rendben lesz.
Aki ágyban tölt hónapokat, az bölcs lesz, vagy meghal.
Az ember csak a saját halálán tréfálkozhat. Mások halála komolyabb dolog.
A halál bizonyossága az egyetlen vitathatatlan igazság, annak ellenére, hogy ezt a legnehezebb felfognunk, miközben oly könnyedén és gondolkodás nélkül fogadjuk el a különféle hazugságok tengerét.
Aki nem fél a haláltól, az nem fél a csendtől sem. A haláltól pedig azok nem félnek, akik pillanatról pillanatra a jelen teljességét élik.
Amikor a társad meghal, az együtt töltött idő is meghal vele. Magányos útra indul az elhunyt, de aki itt marad, az még magányosabb.
A halál jelent-e valamit olyan embernek, aki nem is élt?
Értelmetlen úgy meghalni, hogy fel sem használtad az összes fegyveredet.
Telente vasárnap a városban valami meghal,
nemcsak hogy meghal, de MEGHAL,
hallom, hogy elmegy, a hó ropog,
s nem veszik észre,
elsétál hózáporba és halálos télbe.
A halál ad értelmet az életnek, a tudat, hogy egyszer eljön a vég, hogy kevés az időnk.
Arra kell törekednünk, hogy éljünk. Némelyek akkor kezdenek élni, midőn meg kell szűnniük. Némelyek előbb szűntek meg élni, mint élni kezdtek.
Ezért nem félünk mi az elmúlástól, ami nincs is, hiszen a nemzedékek tovább repülnek, és bennük mi is.
Nem a haláltól kell félni, hanem attól, hogy még nem is éltél igazán.
A legrosszabb a halálban, hogy az élet megy tovább. Az időt nem érdekli az ilyesmi.
A halálnak van humorérzéke. Reménykedjünk, hogy a halottnak is van. Csak az életbenmaradottaknak nincs.
Nem a halál veszi el tőlünk azokat, akiket szeretünk; épp hogy megőrzi őket nekünk, tündöklő ifjúságukba zárva: a halál szerelmünk sója; az élet oldja fel a szerelmet.
Ahogy az öregek mondják: arra születtünk, hogy meghaljunk. Ez az élet része. Szóval mindenképpen benne van a pakliban és ezt egyáltalán nem bánom, nem sajnálkozom felette.
