A pajzsoddal térj vissza, vagy azon hozzanak!
Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor…
De szabadok vagyunk!
Ne gondolja (…), hogy az emberek kevésbé vérszomjasak a tigriseknél, csak ravaszabbak. Az állat egyenes, őszinte, a zsákmányát felfalja, de saját fajtáját nem bántja. Az ember az embertársait mészárolja le, anélkül, hogy szüksége lenne a húsára. Az ember az igazi féktelen fenevad. Az emberek igazán megértek arra, hogy kiirtsák őket. Akkor lesz béke a földön, ha már nem nyomja hátát kapzsi, bűnöző ember.
– Miért háborúsdit játszunk? Miért nem békésdit?
– Mert azt senki se tudja, hogy kell.
Az ellenségeket rá kell kényszerítened arra, hogy rázzanak kezet egymással, hogy azután közös erővel ellened támadhassanak. Közben persze tudod: minden próbálkozásuk eleve kudarcra van ítélve, mert megegyezésük a tehetetlenségig gyengíti őket.
Ha békét tudnék kötni, arra jóval büszkébb lennék, mint a katonai sikerek révén szerzett kétes hírnévre.
Csak harcolni könnyű azzal, akit nem ismersz, békét kötni lehetetlen.
A világot nem lehet bombákkal megmenteni!
Régi ironikus mondás, de ma is igaz: miközben az ember véres háborúra készül, fennhangon és ékesszólóan élteti a békét. Ez a következetlenség nem a huszadik század találmánya, mégis, ez a század látta e jelenség legszembetűnőbb példáit. Még soha nem ecsetelte az ember a világharmónia iránti vágyát ily meggyőzően, miközben tömegpusztító fegyverek soha nem látott garmadáját halmozta fel. A második világháborút – ahogy tudatták velünk – azért vívtuk, hogy ne legyen több háború. Az atombombát ugyanezen oknál fogva fejlesztettük ki.
A háború talán csak megtorlás azokért az állatokért, amelyeket megöltünk.
Azok, akik a háború idején voltak gyerekek, gyanakvással viszonyulnak az emberekhez.
A forradalom az emberiség legnagyobb extázisa.
Az a harcos, aki csak az öléshez ért, mindig nagyon könnyen sebezhető marad.
A hírekben nap mint nap halljuk, hogy mi folyik a világ számos pontján, de lepereg rólunk, mert a halottak eközben számokká degradálódnak. (…) Az emberekhez csak az jut el, hogy valahol már megint öldökölnek, megint meghalt tíz ember – de abba már nem gondolnak bele, hogy az is valakinek az anyja, a testvére vagy a szerelme volt. Hogy egy egész világ pusztul el egy ember halálával.
Talán csak azért van mindig újra meg újra háború, mert egyik ember sohasem tudja egészen átérezni azt, amit a másik szenved.
Nagyobb merészség kell a kitéréshez, mint az összecsapáshoz.
Nem érdemes győzni, ha utána nem lehet kegyelmet gyakorolni. A csatában ellenségei legyünk ellenségeinknek, a győzelem után pedig testvérei.
Az ellenségek erősítenek titeket. A szövetségesek viszont gyengítenek.